Csalódást okozott a fővárosi találkozó

Ezúttal Schriffert Dániel és Schriffert Dominik sem tudott csodát tenni

Az NB I-es csapatbajnokság 10. fordulójában az utóbbi évek legnagyobb különbségű vereségét szenvedték el a gyulai tekézők. A megyei alakulatot az addig utolsó előtti helyen álló Gázművek „simázta le” a fővárosban.

Ez volt az a találkozó az idény során, ahol minden összefogott a fürdővárosiak ellen. Az első két párban Czégény Csabát minimális különbség választotta el attól, hogy csapatpontot szerezzen, a jól teljesítő Egyed Ferenc viszont kifogta a nap legjobbját nyújtó ellenfelet. A folytatásban a gyulaiak legjobbja, Schriffert Dániel is peches körülmények között maradt alul, a további társainak viszont 500 fa alatti eredménnyel esélye sem volt a pontszerzésre.

MVM Gáz SE–Gyulai SE-DIG BUILD 8:0 (3213:3042)
NB I-es csapatbajnoki tekemérkőzés, Budapest.
Eredmények: Bányai Bálint 530 fa (2/1), Paulovits Pál 571 (4/1), Bólya Tamás 551 (3/1), Erdélyi Gábor 509 (4/1), Bogoly Attila 518 (3/1), Nyúl Tamás 534 (3/1), illetve Czégény Csaba 523 (2/0), Egyed Ferenc 527 (0), Schriffert Dániel 532 (1/0), Schriffert Dominik 477 (0), Nyári Krisztofer 495 (1/0), Makra György 488 (1/0).

További eredmények: Szanki OBSE–Dynamo SC 6:2, Vilati Eger SE–Péti MTE 6:2, Nyíregyházi TK–BKV Előre SC 6:2, Fővárosi Vízművek SK–SalgÓzd TK 1:7, Bátonyterenyei TK–Szolnoki MÁV SE 1:7.
A bajnokság állása 10 forduló után: 1. Szanki OBSE 18 pont (55:25), 2. Nyíregyházi TK 16 (51:29), 3. BKV Előre SC 14 (49:31), 4. Dynamo SC 12 (46:34), 5. Szolnoki MÁV SE 11 (37:43), 6. SalgÓzd TK 10 (40,5:39,5), 7. Gyulai SE-DIGBUILD 10 (36:44), 8. Péti MTE 8 (41:39), 9. Vilati Eger 8 (35,5:44,5), 10. MVM Gáz SE 7 (39:41), 11. Fővárosi Vízművek 6 (31:49), 12. Bátonyterenyei TK 0 (19:61).
Ifjúsági mérkőzés: MVM Gáz SE–Gyulai SE-DIG BUILD 4:0 (880:847).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!