Dékány Kinga dobogón a Magyar Kupában

Az eredményhirdetés két csabai versenyzővel. Fotó: Hunfencing

Az olimpia után a felnőtt vívók újra „hadba álltak”, hétvégén a tatai edzőtábor pástjain vívták az első Magyar Kupa versenyt. A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia versenyzői a hölgyek 105 fős mezőnyét erősítették.

A vártnak megfelelően mindannyian sikerrel vették a csoportkört. A táblán azonban Dékány Viktóriát pécsi, Bencsik Annát szolnoki vívó, Kovács Emesét pedig klubtársa, Dékány Kinga kiejtette. Utóbbi ezután az öttusázó Simon Saroltát, majd a ferencvárosi Szarvast legyőzve bejutott a nyolcas döntőbe. A klub ifjú tehetsége, Gachályi Gréta debreceni és MTK-s vívó testén keresztül jutott a nyolcas döntő küszöbére. Itt a szolnokiak Bencsiket búcsúztató kiválósága, a kadet Eb-ezüstérmes, Ladányi került az útjába. Sokáig úgy nézett ki, hogy a rutin győzedelmeskedik, hiszen már 5:1-re is vezetett Ladányi. Gréta azonban alkalmazkodott ellenfele stílusához és 7:7-re kiegyenlített. Az egy perces hosszabbítás során a csabai lány ismét bizonyította, hogy acélból vannak az idegei, és egy gyönyörű csuklószúrással megnyerte a csörtét. A nyolcas döntőben aztán egymással nézett farkasszemet a két csabai lány. Kinga rutinját és nagyobb tudását érvényesítve magabiztosan nyerte a „testvérasszót”. A színesebb éremért örök vetélytársát, a honvédos Muhari Esztert ezúttal sem sikerült legyőzni, de Kinga bronzérme és Gréta hatodik helye így is kiemelkedő eredmény.

B. P.

error: Content is protected !!