Diákolimpiai érmekért küzdöttek

A szarvasi Tímár Nándor ezüstérmes lett kategóriájában

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség versenynaptárát is felülírta a járványhelyzet, de a szervezet mindent megtesz a nagy hagyományokkal bíró rendezvények megtartása érdekében. A taekwon-dosoknál előkelő helyet foglal el a diákolimpia, ami jó versenylehetőséget jelent az utánpótlásnak. Idén végre meg lehetett rendezni a versenyt.

Pestszentimrén, a Sportkastélyban tartották meg az eseményt, a rendezők szervezetten és gördülékenyen bonyolították le, sok volt az izgalmas mérkőzés. A Békés megyei klubok szép számmal képviseltették magukat a versenyen, aktívan gyűjtötték a medálokat is. Összesen 10 arany-, 6 ezüst- és 16 bronzérem került a Viharsarokba, vagyis a térség továbbra is jelentős helyet foglal el hazánk taekwon-dos életében!

Békés megyei eredmények. Küzdelem. Felnőtt férfi. -63 kg: 1. Simonka Rajmund (Dragon TKD Kétegyháza – Göndöcs Benedek SZI, Gyula), 2. Hack Dániel (Spárta SE Medgyesegyháza – Nemes Tihamér Tech., Békéscsaba). -78 kg: 3. Bonyhádi Péter (Spárta SE – Magyar Agrár és Élettudományi Egy., Bp.). -85 kg: 1. Tóth Roland (Spárta SE – Széchenyi István Közg. Tech., Békéscsaba).
Ifjúsági férfi. 75 kg: 1. Bessenyei Domos (Szarvasi Taekwon-do Tóth Dojang – Vajda Péter Ev. Gimn., Szarvas), 3. Seben Zalán (JALTE Békéscsabai – Vásárhelyi Pál SZG., Békéscsaba). Ifjúsági női. -50 kg: 1. Berki Viktória (Barátság SE, Battonya – Mikes Kelemen Kat. Gimn., Battonya), 3. Árvai Fruzsina (Dragon TKD – Bcs. Széchenyi István Közg. Tech.). -55 kg: 3. Hack Pálma (Spárta SE – Andrássy Gyula Gimn., Békéscsaba). -60 kg: 1. Barta Dorina (Magyarbánhegyesi Corvin TKD Klub – Erkel Ferenc Gimn., Gyula), 2. Striffel Mira (Spárta SE – Nemes Tihamér Tech., Békéscsaba).

Serdülő1 fiú. -35 kg: 3. Sztán Attila (Barátság SE – Mikes Kelemen Kat. Gim., Battonya). -45 kg: 1. Kiss Félix (Spárta SE – Táncsics Mihály Gimn., Orosháza), 3. Szekerczés Márk (Spárta SE – Nagyboldogasszony Kat. Ált. Isk., Csanádapáca).
Serdülő2 fiú. -45 kg: 3. Mezei Zsolt (Barátság SE – Battonyai Szerb Nemz. Ált. Isk.). -50 kg: 3. Castillo-Tamás Joaquin (Corvin TKD Klub – Savio Szent Domonkos Kat. Ált. Isk., Nagybánhegyes). -55 kg: 1. Mezei Tamás (Barátság SE – Mikes Kelemen Kat. Gimn., Battonya), 3. Pintér András (Corvin TKD Klub – Hunyadi János Gimn., Mezőkovácsháza). -60 kg: 3. Tóth Lajos (Barátság SE – Mikes Kelemen Kat. Gimn., Battonya). Leány. +55 kg: 2. Nagy Viola (Dragon TKD – Kétegyházi Román Nemz. Ált. Isk.).
Gyermek fiú. -32 kg: 1. Junker Bendegúz Jenő (Spárta SE – Károlyi Bernát Német Nemz. Ált. Isk., Almáskamarás). -35 kg: 3. Simonka Ramon (Dragon TKD – Dr. Mester György Ált. Isk., Elek). 45 kg: 2. Tímár Nándor (Szarvasi Taekwon-do – Gyakorló Ált. Isk., Szarvas). +45 kg: 2. Kovács Zétény (Szarvasi Taekwon-do – Gyakorló Ált. Isk., Szarvas). Leány. -29 kg: 2. Forgó Fruzsina (Corvin TKD Klub – Savio Szent Domonkos Kat. Ált. Isk., Nagybánhegyes).+41 kg: 1. Kotroczó Luca Boglárka (Spárta SE – Nagykamarási Ált. Isk.).
Formagyakorlat. Felnőtt férfi. 6-5-4 gup kategória: 1. Bonyhádi Péter. Ifjúsági női. 3-2-1 gup: 3. Striffel Mira. Serdülő fiú. 3-2-1 gup: 3. Kiss Félix. Leány. 3-2-1 gup: 3. Nagy Viola. Gyermek leány. 6-5-4 gup: 3. Kotroczó Luca Boglárka.

error: Content is protected !!