Dombváriék kétszer is lehajrázták Kammereréket

Dombvári Bence (hátul) eredményes egységet alkotott újdonsült páros társával. Fotó: MKKSZ

A koronavírus-járvány miatt óvintézkedésekkel, nézők nélkül tartották meg Szolnokon a kajak-kenusok tesztversenyét kedden. 1000 méteren a kajakpárosok közül a Noé Zsombor, Dombvári Bence duó nem talált legyőzőre – adja hírül  a sportági honlap beszámolója .

A “zártkapus” szolnoki tesztversenyen nézők természetesen nem láthatták, hogy elinduljon minden idők legfurcsább kajak-kenu szezonja, amelyben az első tétversenyeket a koronavírus járvány miatt augusztus végén bonyolítják le. Férfi kajak párosban ezen a viadalon versenyzett először Kammerer Zoltán Varga Ádámmal. A háromszoros olimpiai bajnok az első tesztversenyen tavalyi párjával, Gál Péterrel ült volna össze, de a szolnoki kajakos balesete miatt nem állt rajthoz, így Varga Ádám debütált a legrutinosabb magyar versenyző mögött.
Ígéretesen is kezdett a friss páros, de féltávnál robbantott a Noé Zsombor, Dombvári Bence kettős, szereztek egy hajó előnyt, amiből néhány centit a célig meg tudtak tartani, így megnyerték az első fordulót Kammererék előtt. A második futamon a cél előtt 200 méterrel még több mint egy hajónyival vezetett a Kammerer, Varga duó, Dombváriék pedig a harmadik-negyedik helyről óriásit hajrázva nyertek, ismét néhány centivel.


– Ezekkel a tesztversenyekkel fent tudjuk tartani a normális ütemet, annak ellenére, hogy egyelőre nincs túl nagy tétje a dolognak. Két taktikát is kipróbáltunk ma Zsomborral, folytatjuk a munkát – mondta a Szarvasról induló Dombvári Bence.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint már az első edzésverseny sok kérdést megválaszolt.
– Férfi kajakban két hajó lógott ki a mezőnyből felfelé. Nem mindig jó jel, ha két egyforma párosunk van, de a következő hónapokban még variáljuk az összeállításokat. Terveim szerint Dombvári Bencét legközelebb összeültettem mással, a Kammerer, Varga duót elindítom ugyanígy, hogy meglegyen a viszonyítási alap, aztán a harmadik próbán megnézzük a Kammerer, Dombvári egységet – avatott a terveibe a kapitány.
A tesztversenyek Szolnokon egy hét múlva női C-1 200, C-2 500, valamint férfi K-4 500 méteren folytatódnak.