
Fantasztikusan kezdte az évet a Békéscsabai Atlétikai Club futója, aki vasárnap megnyerte a poznani 10 kilométeres utcai versenyt. Karsai Gábor ráadásul 28:46 perccel új nemzeti rekordot ért el a korosztályában.
Többen is „össztűzbe” vették Tóth László 2010 óta érvényes 28:35 perces 10 kilométeres országos utcai futás csúcsát, előbb január 11-én Valenciában Szögi István (csak hét másodperc hiányzott hozzá), majd vasárnap Karsai Gábor Poznanban, aki mindössze 11 másodperccel maradt el.
A 2025-ben 10 000 méteren, pályán U23-as Eb-ötödik Karsai 28:46-os ideje korosztályában már országos csúcs. Tóth Sándor mesteredző még mindig csak 22 éves tanítványa Bene Barnabás rekordját múlta felül, aki 29:19-cel tartotta közel két évtizede, amit még 2007. április 1-jén futott Brunssumban.
– Gyors, kisebb szintkülönbségekkel tarkított pályán futottam. Érdekes módon ezeket a kis emelkedőket, lejtőket alig vettem észre. Alföldi gyerekként nem nagyon fekszenek az ilyen pályák, de most tényleg nem volt gondom vele – beszélt a körülményekről a gyomaendrődi származású futó.
– Sokáig együtt haladt a mezőny, amelyben Burundiból, Svédországból, Kenyából érkezett futók is voltak. Nagyjából hat kilométer után többen is lemaradtak, egy négyes maradt elöl. Én ekkor álltam az élre és végül tizenkét másodperccel előztem meg a poznańi pályacsúcstartó, lengyel Adam Nowickit, aki egy 2:08:42 órás egyéni csúccsal rendelkező maratonista. Őszintén megmondom, nem gondoltam volna, hogy nyerek, hiszen a mezőnyben nálam többen is jobb idővel érkeztek Lengyelországba, a kenyaiaknak 28:30 körüli legjobb idejük volt, de svéd is 28:40 perces idővel rendelkezett. Nagyon örülök az eredménynek, országos csúcsot futni mindig különleges érzés, még ha csak korosztályos is, ráadásul a versenyt is sikerült megnyernem, ez külön öröm. Ehhez hozzásegített az év eleji etiópiai magaslati edzőtábor is. Amúgy ebben a futásban még maradt valamennyi, hiszen a végén még a szembe széllel is meg kellett küzdeni. Biztató, hogy idén a szezont egészségesen és úgy tűnik, igazán jó formában tudtam elkezdeni. Sajnos az elmúlt két évben minden tavaszt sérüléssel kezdtem, így ez az eredmény még biztatóbb az év hátralévő részére – zárta a Békéscsabai AC atlétája, aki legközelebb március 29-én, a békéscsabai 10 kilométeres utcai futó magyar bajnokságon áll rajthoz.
G. P.
