
Nagy érdeklődés mellett, 55 fő részvételével tartotta meg kedden évi rendes közgyűlését a Békés Megyei Lovas Szövetség. A gyulai Steigerwald tanyán a szavazásra jogosult 28 egyesületből 21 képviseltette magát a Lovas Szövetség eseményén.
A betegség több egyesületi vezetőt távol tartott. A Békés Megyei Lovas Szövetség közgyűlését megtisztelte jelenlétével Jámbor Zoltán, a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesület elnöke – számolt be a Lovasok közösségi oldal. A közgyűlés résztvevői egyperces néma tiszteletadással adóztak az elhunyt lovasbarátok – Mórocz János, szarvasi póni négyesfogathajtó magyar bajnok, Rábai Bálint, vésztői elkötelezett nóniusz tenyésztő és Ökrös Károly, a fogathajtás lelkes szurkolója – emléke előtt.
A szakmai és pénzügyi beszámolók, majd a 2025-ös pénzügyi terv elfogadása után tájékoztató hangzott el az idei versenynaptár tervezetről, amit a szakági fórumok a bajnoki kiírásokkal együtt fogadnak majd el. Bejelentették, hogy a Caprilli2 elnevezésű alapvizsgát február 22-én, szombaton Békéscsabán, a Pegazus Lovasiskolában tartják, majd a következőre március 21-én Kondoroson kerül sor. Ha szükséges, még áprilisban Mezőhegyesen is lehetőség nyílik a vizsgára. Felhívták a figyelmet az NSR regisztráció fontosságára, mert enélkül nem működik az ügyfélkapun keresztüli fizetés és nevezés.
A közgyűlés ünnepi pillanata következett ezután, melyen díjakat adtak át.
A díjugratók közül Potocska Attila (régiós felnőtt egyéni ezüst, régiós csapatbronz), Farkas Nóra (utánpótlás ob győztes csapattag, régiós csapatbronz), Jusztin Ágnes (amatőr ob győztes csapattag, régiós csapatbronz), Such Lilla (Championatus serdülő B kategória, bronzérem) és Tóth Zsófia (régiós csapatbronz) vehetett át elismerést.
A fogathajtóknál Papp János (ob egyéni ezüst, négyesfogat), Sánta István (ob fedeles A+B kategória, egyéni bronz, kettesfogat), Makoviczki Richárd (ob B kategória, egyéni bronz, kettesfogat), Makoviczki Martin (FEI Korosztályos Fogathajtó Európa-bajnokság, csapatezüst, egyesfogat), Németh Zsolt Ervin (régiós póni kettesfogat bronz), Makoviczki Fanni (régiós egyesfogat bronz), Tóth Attila (régiós kettesfogat ezüst) eredményeit díjazták, míg a díjlovasoknál Schlett Lara a szabadidős szuperdöntőn szerzett ezüstérméért vehetett át díszes plakettet.
A program befejezéseként a Galopp SE a Steigervald család felajánlásának köszönhetően finom vacsorára hívta meg a jelenlévőket.