Első lépés az Európa-bajnokság felé

A battonyai fiatalok sem maradtak érmek és díjak nélkül

Ahogyan előre halad a hazai kick-box versenynaptár, úgy torlódnak össze fontos események. Hétvégén, a hagyományokhoz híven idén is Esztergomban rendezték meg az utánpótlás kick-box magyar bajnokságot, melynek immáron a felújított Suzuki Aréna Sportcsarnok adott otthont.

Az év legfontosabb utánpótlás seregszemléjére közel 400 nevezést adtak le az ország klubjai. A bajnoki címek mellett a nyár végi isztambuli korosztályos Európa-bajnokságra készülő csapatba kerülés is motiválhatta a fiatalokat. Kategóriánként, nemzetenként két versenyző utazhat. Az egyik induló a bajnok, a másik pedig a ranglistavezető lesz, illetve egyezés esetén a ranglista másodikja.
A magyar bajnokság alapján a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubokból 17 versenyző került ebbe a pozícióba. A ranglista helyezés még változhat, hiszen a júniusi budapesti kick-box világkupa pontjai befolyásolhatják a második induló személyét, de még ekkor is sok tényezőn múlik az Eb-indulás. A ringesek és a formagyakorlatosok bajnoksága még hátravan, ők is ugyanilyen úton kerülhetnek be a csapatba.

 

A JALTE népes csapata

Megyei győztesek. Point-fighting szabályrendszer. Junior. 63 kg: Viczián Dániel. 55 kg: Viczián Vivien. 60 kg: Pántya Réka. 65 kg: Csüllög Dorina. Kadet 2. +69 kg: Szák Péter. 37 kg: Debreczeni Frida. 46 kg: Fördős Jázmin. 60 kg: Jancsó Lili. Kadet 1. 32 kg: Szikora Gergő. 37 kg: Szikora Bence. 28 kg: Nátor Petra. 32 kg: Debreczeni Lilla. 37 kg: Szekeres Flóra. +47 kg: Koczka Kata. Gyermek.+36 kg.: Káli Zoltán
Light-contact szabályrendszer. Kadet 2. 37 kg: Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE- Debreczeni team). 46 kg: Marosin Bella Mónika (Battonya). Kadet 1. 32 kg: Szikora Gergő.
Kick-light szabályrendszer. Kadet 2. 63 kg: Tóth Lajos (Battonya). 46 kg: Marosin Bella Mónika (Battonya).
A külön nem jelzett versenyzők a Békéscsabai JALTE-Debreczeni team sportolói.

G. L.