Eredményes bajnokságot zártak

Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör harcosai

A közelmúltban a Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre a Magyar Karate Szövetség Knockdown magyar bajnoksága gyermektől szenior korosztályig, ez egyúttal a XXV. BUSHIDO KUPA volt. A nagy létszámú eseményt a Magyar Shidokan Karate Szövetség és a BUSHIDO SE közösen szervezte.

A rendezők, a Kiss Attila vezette shidokan karatésok ténylegesen nagy feladat előtt álltak, hiszen tizenhét karate világszövetség ötven klubjából nevezett négyszáz versenyző, 66 kategóriában mérte össze a tudását. A verseny sikeres megrendezéséhez szükséges a szervezeti vezetők azon közös akarata, amely a közös versenyeken való részvételről szól. Ez az elhatározás immár huszonnegyedik alkalommal segítette elő ennek a versenynek a létrejöttét.
A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai közül a Shihan Zsiga Zsolt vezette Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör, a Sensei Gyenes Sándor vezette sarkadi Nintai Kyokushin Karate Egyesület és a Shihan Ifj. Gyarmati Imre irányította Bucsai SE kyokushin karate szakosztálya versenyzői eredményesen szerepeltek a nehéz mezőnyben, amit a haza hozott érmek bizonyítottak.

Eredmények. Kumite (küzdelem) szabályrendszer. Felnőtt férfi A, Open: 2. Varju Csaba (Nintai Kyokushin Karate Egyesület Sarkad). Ifjúsági fiú. +75 kg: 2. Alzubi Alhasan (Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör). Serdülő fiú. 65 kg: 1. Boros Ádám (Orosháza). Gyermek I. fiú +40 kg: 3. Györki Zsolt (Orosháza). Gyermek I. leány. 35 kg: 3. Barna Noémi (Bucsa SE). Gyermek II. fiú. 45 kg: 2. Szokolai Bence (Orosháza). Gyermek II. leány. + 45 kg: 3. Tóth Hanna (Bucsa).
Kata (formagyakorlat) szabályrendszer. Gyerek I. fiú: 1. Pintér Bálint Vilmos (Orosháza).

G. L.