Eredményes szereplés Isztambulban

Szikora Gergő a dobogó tetején

Már megszoktuk, hogy az isztambuli Turkish Open kick-box világkupán részt vesz a békéscsabai JALTE-Debreczeni Team point-fighting csoportja is. Így történt ez a napokban is, ahonnan hat arany-, egy ezüst-, és hat bronzérmet hoztak haza.

A nemzetközi kick-box versenynaptár egyik legnagyobb létszámú versenyét bonyolítják le évek óta Törökország legnagyobb városában, Isztambulban a Turkish Open 2024 kick-box világkupát. A viadalra mint mindig, most is nagyon nagy számú nevezés érkezett, túlnyomórészt a legtöbben a rendező törököktől. A 42 ország, 71 klubjának, 3001 versenyzője között – akik 3760 nevezést adtak le – ott szerepeltek a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó békéscsabai JALTE-Debreczeni Team point-fighting csoportja is. Vármegyénk képviselői ezúttal is eredményesen szerepeltek.
Mint Debreczeni Dezső vezetőedző elmondta, a versenyt a nagy mezőny és a gyakran kiélezett küzdelmek jellemezték. Azokat a fiatalokat vitték el a versenyre, akiknél úgy ítélték meg, hogy szükséges a jövő szempontjából. A felnőttek között egyértelműen Viczián Dánielt kell kiemelni, aki megnyerte a 63 kg-os súlycsoportot és eggyel feljebb, a 69 kg-ban ezüstérmet szerzett. Opauszki Dáviddal együtt az edzői munkából is jelentősen kiveszi a részét és most így, hogy kevesebb utánpótláskorú versenyző indult, mindketten teljes erőbedobással a versenyzésre tudtak koncentrálni, aminek meg is lett az eredménye.

Az utánpótláskorúak közül egyértelműen azok teljesítményét kell kiemelni, akik megnyerték súlycsoportjukat. Debreceni Frida nem csak pont-fightingban, hanem like-contactban is első lett a 42 kg-ban és harmadik egy súlycsoporttal feljebb. Ismét legyőzte régi nagy riválisát (ráadásul mindkét szabályrendszerben!), ami nagyon biztató a jövőre nézve. Peregi Botondnak is nagyon jókor jött a győzelem. Szikora Gergő is nagyon szépen teljesített, hiszen nagyon nagy mezőnyben sikerült az első helyet kivívnia. A bíráskodás közepesnek volt mondható, érződött, hogy nagyon nagy számban vannak ott a rendező törökök bírói. Matuska Máténak ezzel is meg kellett küzdenie, de két szép bronzérmet tudott szerezni két súlycsoportban is. A békéscsabaiak hat arany-, egy ezüst-, és hat bronzérmet szereztek Isztambulban, s ezzel többen már bebiztosították a helyüket a válogatottban.
A hétvégén a többieknek is lesz rá alkalmuk, hiszen az év egyik legfontosabb hazai versenye, a magyar bajnokság következik, amit Esztergomban bonyolítanak le.

A JALTE eredményei. Point-fighting. Felnőtt. 63 kg: 1. Viczián Dániel. 69 kg: 2. Viczián Dániel. Felnőtt Grand Champion: 2. Viczián Dániel. Mediterrán Cup felnőtt csapat: 1. Opauszki Dávid, Viczián Dániel.
Kadet 2, ifjúsági. 57 kg: 3. Matuska Máté. 63 kg: 3. Matuska Máté. 42 kg: 1. Debreczeni Frida. 46 kg: 3. Debreczeni Frida. Kadet 1, serdülő. 37 kg: 1. Szikora Gergő. 42 kg: 3. Szikora Gergő. Gyermek korosztály. 27 kg: 1. Peregi Botond, 3. Griecs Ábel. 30 kg: 3. Peregi Botond. Light-contact. 42 kg: 1. Debreczeni Frida.

G. L.