Érmeket szállítottak az ifik bajnokságáról

Az ifjúsági korú csabai dzsúdósok és felkészítőik

A hétvégén rendezték meg az ifjúsági korosztály országos cselgáncs bajnokságát a győri Olimpiai Sportparkban, ahol hatvanöt egyesület kétszázkilencven dzsudósa küzdött meg a bajnoki érmekért. A Békés Megyei Kano Judo SE egy ezüst-, egy bronzéremmel, és egy pontszerző helyezéssel zárta a napot.

A női -63 kg-osok válogatottja Szentandrászki Gréta csodálatos versenynapot tudhat maga mögött, melynek egy fényes érem lett a zárása. Az egyesület fiatal reménysége két határozott, és gyors ippon értékű győzelmet ért el földharc technikával, így az elődöntőben folytatta a küzdelmet. A fináléba jutásért a tőle megszokott módon szinte végig uralta a mérkőzést, melynek eredményeként ellenfelét három intéssel büntették majd leléptették, így Gréta került a döntőbe.
Az aranyéremért való küzdelemben egy komoly riválisával, a diósgyőri Kelemen Adéllal találta szemben magát, ahol hibát vétett, így ezüstéremmel tért haza.

A férfi mezőny egyik legnépesebb súlycsoportjában -66 kg-ban Őzbas Yasin állt tatamira. Első két mérkőzését magabiztosan irányította, ellenfeleit a földre kényszerítette, ahol a földharc során változatos technikákkal ipponnal győzedelmeskedett, ezzel az elődöntőbe jutott. A döntőbe jutásért a mezőny legjobbjával mérkőzött meg, a két tehetség kiegyenlített küzdelmet
folytatott akciót nem tudtak végrehajtani egymáson. A közel 13 perces technikákkal teli mérkőzést az egész csarnok nagy figyelemmel kísérte, majd az aranypont végén két-két intés aránynál a bírók Yasinnak adták a harmadikat, így a bronzéremért küzdhetett tovább. A bronzmérkőzésen Yasin bizonyult jobbnak, a küzdelem második percében különleges átfordítással múlta felül ellenfelét, és így felállhatott a dobogó harmadik fokára.
A férfiak +90 kg-os kategóriájában Bozó Bence mérettette meg magát. A fiatal gyulai sportoló két technikás győzelmet követően szintén az elődöntőben folytatta a versenyzést, ahol taktikai hibát vétett, így a bronzéremért küzdhetett, ahol kikapott Balogh Jánostól (Rákosvidéke Hajtós DSE), így a pontszerző ötödik helyen végzett.

error: Content is protected !!