Gachályi Gréta duplázott Heidenheimben

Gachályi Gréta és edzője igazán elégedett lehetett a hétvége hozományával

Németországban folytatódott az Európai Kadet Körverseny sorozat. Heidenheimből sok szép emléke van a csabai vívóknak. Tóth Hajni győzött már ezen a versenyen, Bohus Réka ezüst-, Petri Renáta pedig bronzérmes volt korábban. Hétvégén Gachályi Gréta öregbítette a csabai akadémia hírnevét.

Mint az Alföld Vívó Akadémia vezetőedzője, Galli Zsolt beszámolójából kiderül, idén Gachályi Gréta lépett pástra a válogatott tagjaként a tradicionális viadalon. A 225 főt számláló mezőnyben egyetlen vereséget szenvedett a csoportkörben. A főtáblán viszont már nem hibázott.  A spanyol Gonzales (15:6), a lengyel Szymanska (15:5), a szintén spanyol Torrego (15:4), majd a diósgyőri Kozma (15:7) legyőzésével találta magát a nyolcas döntőben, itt egy újabb ibériai rivális, Gomes Lopes várt rá. Gréta hamar megmutatta, ki a jobb vívó, újabb szomorúságot okozva El Cid földijeinek (15:8). A korosztály erősségét mutatja, hogy három magyar versenyző is bevívta magát a középdöntőbe.
– Gréta régi nagy riválisával, a debreceni Nagy Blankával került szembe. Legutóbbi csatájukat a hazai válogatón Blanka nyerte. Mint mindig, most is szorosan alakult kettejük csörtéje, a döntő tust 14:14 után Gréta adta. Az aranyéremért a meglepetésre idáig jutó, még serdülő korosztályú miskolci Terhes Hannával kellett megküzdeni. Európa-bajnokunk címéhez méltó vívással múlta felül ifjú riválisát, feltéve ezzel a pontot egész napos kiemelkedő teljesítményére –  elevenítette fel a legizgalmasabb pillanatokat Galli Zsolt.
Vasárnap 23 nevezés mellett bonyolították le a csapatversenyt. A magyar válogatott a tizenhatos táblán kezdett, mindjárt egy nagy rivális, a francia csapat ellen. Kiváló kezdés után egyre jobban elhúztak lányaink és magabiztosan diadalmaskodtak (45:29). Ezek után a kettes számú olasz válogatott legyőzése sem okozott különösebb nehézséget (45:37). A lengyelek mindkét csapata bejutott a középdöntőbe, a mieinknek a kettes számú kvartett jutott. Gréta vezérletével ezt a feladatot is megoldotta csapatunk (45:36). Az aranyéremért a hazai válogatottat kellett felülmúlni.
– A közönség biztatásával hajtott németek alaposan megnehezítették a mieink dolgát, az utolsó párban egyenlő állásnál kötött be Nagy Blanka. Remekül vívott, így a végén már a lányok hátradőlhettek. Budapest után újra a dobogó legmagasabb fokára állhatott a válogatott – emelte ki Galli Zsolt.
A nagyszerű szereplésnek hála, Gachályi Gréta a világranglista hatodik, míg a csapat a harmadik helyére lépett előre.