
Országos csúccsal kezdett új korcsoportjában Gulyás Milán, a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő SE fiatalja a Debrecenben minap megrendezett Szabó Elemér-emlékversenyen. Gulyás Milán lökésben javította meg az ifjúsági országos rekordot.
A békéscsabaiak serdülő Európa-bajnoka, Gulyás Milán kiválóan teljesített első éves ifjúságiként a kiemelt országos versenyen, ahol lökésben az országos csúcsot is megjavítva 154 kg-ot teljesített a 89 kg-os súlycsoportban a nyolc egyesület 38 versenyzőjét felvonultató viadalon.
– Szakításban 123 kg-os egyéni csúcsig jutott, összetettben egyéni csúcsát 13 kg-mal megjavítva 277 kg-ig, ezzel a teljesítményével pedig az áprilisi ifjúsági világbajnokság mezőnyében az előzetes nevezések alapján benne van az első tízben, ám a Magyar Súlyemelő Szövetség nem kívánja versenyeztetni – mondta Bökfi János, Milán edzője. – Milán az abszolútban második helyezett a volt békési Fekécs Szilárd felnőtt válogatott mögött. Hét felnőtt és hat junior versenyzőt előz meg, igazolva tehetségét.
Gulyás Milán mellett Békéscsabáról még három női és három férfi versenyző indult Debrecenben.
Garamvölgyi Kasszandra az ifjúsági 59 kg-os súlycsoportban első lett (szakítás: 67 kg; lökés: 90 kg, ami ifi országos csúcs; összetett: 157 kg – egyéni csúcs).
– Az év első megmérettetésén Kasszandra folytatta a tavalyi versenyzését, öt jó gyakorlatot mutatott be és ért el már most az év elején egyéni és országos csúcsot, amivel még az abszolútban is a dobogó harmadik fokára tudott állni, ahol csak két idősebb junior hölgy tudta megverni – ismerte el edzője versenyzője teljesítményét.
Szabadi Luca az ifjúsági +81 kg-os súlycsoportban győzött hat jó gyakorlattal és új egyéni csúccsal (szakítás: 55 kg; lökés: 77 kg; összetett: 132 kg). Mórocz Noémi a junioroknál a +87 kg-ban indult és ő sem adta alább az első helynél. Hat jó gyakorlatot mutatott be és beállította az egyéni csúcsát (szakítás: 66 kg; lökés: 80 kg; összetett: 146 kg).
A fiúknál Fekécs Noel az ifjúsági 61 kg-osok között végzett az első helyen. Szakításban 83, lökésben 123, míg összetettben 206 kg-ot ért el. Lökésben megpróbálta az országos csúcsot jelentő 130 kg-ot is, ami nagyon kevésen múlott, hogy nem sikerült. A kilökésnél oldalra megbillent a súly, amit már nem tudott korrigálni és leejtette. Demó András az ifjúsági 81 kg-ban érdemelte ki az aranyérmet (szakítás: 94 kg; lökés: 106 kg; összetett: 200 kg – ami egyéni csúcs. András ezzel az eredményével teljesítette az ifjúsági elsőosztályú szintet.
Fekécs Gergő a junior 73 kg-ban a második helyet szerezte meg (szakítás: 93 kg; lökés: 120 kg; összetett: 213 kg). Gergő könyöksérüléssel versenyzett, így nem tudta megszorítani ellenfelét, ám a versenyen kötelező volt az indulás a Héraklész program tagjainak, ezért nem lehetett kihagyni.