
Visszatérő vendégek már a szlovákiai Búrszentmiklóson a Békéscsabai AC gyaloglói. Az 56. Záhorácka Dvadsiatka nemzetközi gyalogló versenyről Kovács Alexandra és Alföldi Sára Kata is hazahozta korosztálya győzelmi trófeáját.
A Békéscsabai AC gyaloglói közül Alföldi Sára Kata a 18 évesek között 5 kilométeren, míg Kovács Alexandra a két évvel idősebbeknél 10 kilométeren versenyzett. Az időjárással az erős szél miatt nem volt szerencséjük a gyaloglóknak. A verseny egy km-es körpályán zajlott, így a nézők, valamint az edzők is végig tudták követni a sportolók küzdelmét.
Elsőként Sára mezőnye rajtolt el. A fiatal csabai tehetség egyenletes gyaloglással, és jó erőbeosztással, jelentős előnnyel, 25:20 perces idővel megnyerte a versenyt. Sárának idén ez volt a harmadik nemzetközi szabadtéri versenye, amin győzedelmeskedett. Ez jó előjel az év hátralévő versenyei előtt.
Utána közvetlenül Alexandra kezdte meg a körözést. Erős kezdés után visszavett az iramból, és a meleg miatt szinte minden körben elkelt a frissítés. Korosztályában elsőként szakította át a célszalagot, míg a felnőtt mezőnyben a 49:35 percet gyalogló ír Kate Veale mögött negyedik helyet szerezte meg, ideje: 49:50. A felnőttek számát a mexikói Valeri Ortuno Martinez nyerte 46:10-es idővel.
A két lány felkészítéséért Urbanikné Rosza Mária edző felelt.
G. P.