Halmozták az érmeket a bajnokságon a szeniorok

A rozmárok Tótkomlósról, középen a legeredményesebb Békés vármegyei versenyző, Kancsó János

Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték meg a 14. Fedettpályás nyílt szenior úszó országos bajnokságot, amely egyben az 5. Consolis ASA Kupa nemzetközi egyesületi csapatverseny is volt.

Nagy volt a versenyzési kedv, ami érthető, ugyanis az áprilisi esemény a nyári szingapúri Masters világbajnokságra való felkészülést is segítette. A hazai klubok szinte mindegyike képviseltette magát, de rajtkőre álltak Ausztriából, Romániából és Szlovákiából is idős sportolók.
Békés vármegyéből is mindhárom klub nevezte versenyzőit, így ott voltak a kétnapos eseményen a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, a Gyulai dr. Regele Károly Szeniorúszó Sportegyesületet és a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület képviselői. Remek két napon vannak túl, hiszen a három vármegyei klub nagy öregjei a 13 korcsoportban megrendezett eseményen 36 éremmel zártak: tizenkettőt a férfiak, 24-et a nők tehettek zsebre.
Akadtak nagyon szorgos medál halmozók, mint a férfiaknál a tótkomlósi Kancsó János, aki három-három arany- és ezüstérmet nyert. A nőknél a gyulai Gévay Liliána ugyancsak hat éremmel zárt, amiből három arany-, két ezüst és egy bronzérem volt. Klubtársának, Murnyák Zsuzsannának öt ezüst- és egy bronzérem járt. A békéscsabai Gazsyné Hrabovszki Editnek egy arany-, két ezüst- és egy bronz jutott.

A Békés vármegyei éremgyűjtők névsora: Apatóczki István (Tótkomlós), Csirmaz Sándor (Békéscsaba), Fehér Edit (Gyula), Gazsyné Hrabovszki Edit (Békéscsaba), Gévay Liliána (Gyula), Kancsó János (Tótkomlós), Miklós Éva (Békéscsaba), Murnyák Zsuzsanna (Gyula), Pesics Zoltán (Tótkomlós), Sallai Katalin (Békéscsaba), Tarrné Kiss Hajnalka (Tótkomlós).

Jávor Péter