
A romániai ju-jitsu és harcművész élet egyik meghatározó egyénisége Hanshi Robert Manole IX. DAN ju-jitsu nagymester, aki minden évben megrendezi nemzetközi önvédelem és harcművész táborát a Fekete-tenger egyik népszerű üdülőhelyén, Vénuszon.
A nagymester – aki egyben a japán Nippon Seibukan Akadémia romániai és európai vezetője – gondosan ügyel arra, hogy a rendező klubja, a Bukarest Cold Steel és az Alic Bogdan mester vezette temesvári Daisho Klub, mindent megtegyenek azért, hogy a következő évben is visszajöjjenek a tábor tagjai. Hosszú ideje nem voltak az ideihez hasonló létszámban, amikor is 125 (!) különböző irányzathoz tartozó harcművész vett részt az edzéseken. Ilyen visszatérő vendégek, sőt, barátok a magyar harcművészek, köztük a Békés Megyei Harcművész Szövetség tagjai, akik közül most Shihan Gregor László VIII DAN, Sensei Gasparik Róbert III. DAN (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) és Friedl Flórián I. DAN (Contact KTHE Orosháza) utazott el Vénuszra. Rajtuk kívül az Óbudai Jitsu Kai Kan tagjai vettek részt a kurzuson Magyarországról, Shihan Pospischil Tamás VII. DAN vezetésével.
Ahogyan az lenni szokott, az edzéstartásból is jutott feladat a magyaroknak. Gregor László két gyakorlást is tartott, az egyiket a fekete öves mester csoportnak, a másikat a kisgyermekeknek. Gasparik Róbert mester az egész tábornak vezényelte a bemelegítést, Friedl Flórián mester pedig az egyik karizmatikus egyéniségnek, Hanshi Doru Galan VIII. DAN segítője (ukéja) volt az oktatás során. Pospischil Tamás mester szintén két önvédelmi edzést tartott. A tábor amúgy is bővelkedett neves oktatókban, hiszen edzést, illetve Ju-jitsu vizsgát tartott például Doru Galan VIII. DAN, Ion Chelu VIII. DAN, Vasile Coroi VIII. DAN, Dan Pontica (kraw maga) , Christian Wolf (Pekiti Tirsia Kali, kubotan) és Vasile Hoble (ju-jitsu).
Természetesen oktatott maga Hanshi Robert Manole is, aki nemrégiben Budapesten is megtette ezt, augusztus 5-6. között pedig Füzesgyarmaton tanít majd pusztakezes, késes és rövid bot technikákat. A sárréti városban sorra kerülő szemináriumra a jelentkezési határidő július 15-ig lehetséges a következő e-mail címen: gasparikrobi@gmail.com. A rendezvény irányzattól, kortól képzettségtől függetlenül nyílt, hiszen Vénuszon is voltak kisiskolások, felnőttek, nők és férfiak, a ju-jitsu, shotokan karate, nihon tai jitsu, goshinkai karate, kick-box, kempo, taekwon-do irányzathoz tartozók. Részletes kiírás a „Békés Megyei Harcművész Szövetség” facebook oldalon található.