Hat békéscsabai rövidpályás bajnoki cím

A csabai úszók sikert sikerre halmoztak

Az elmúlt héten lezajlott az úszók idei, sorrendben negyedik rövidpályás utánpótlás korosztályos bajnoksága, amelynek a Szegedi Tiszavirág Sportuszoda adott otthont. Ahogy lenni szokott (és ahol az adottságok miatt meg is lehet tartani), az 50 méteres medencében rendezték meg a négynapos viadalt, csakhogy most keresztben alakították ki a 25 méteres pályákat.

Idén is nagy volt a versenyzési kedv, a korábban szintet teljesítő úszók közül ötszázhatan álltak rajtkőre 64 egyesületből. Három korosztály (ifjúságiak, serdülők és gyermek korcsoport) részére hirdették meg a bajnokságot.
Örömteli, hogy a nyolc Békés vármegyei klub közül három, a Békéscsabai Előre Úszó Klub (8 induló), a Békési Úszóklub Egyesület (4) és a Gyulai Várfürdő (8) fiataljai ott lehettek az idei viadalon. S nem is akárhogyan, ugyanis a végső pontversenyben a békéscsabaiak a 9. helyen zártak. Ám az éremtáblázat többet elárul (összesen 330 medált osztottak ki), ahol az élen végző UNI Győr Úszó Sportegyesület (15 arany-, 13 ezüst- és 13 bronzérem), a második helyezett BVSC-Zugló (13, 5, 13) és a Kőbánya Sport Club (12, 4, 7) mögött a csabaiak a hetedik helyen zártak (6, 6, 1). A gyulaiaknak jutott két aranyérem, a békésieknek három ezüst és egy bronz.
S hogy még szebb legyen a kép: nemcsak regiment egyéni rekordot értek el szűkebb pátriánk fiataljai, hanem a békéscsabai Nagy-Benedek Izabell révén a 100 méteres mellúszásban az évjáratos magyar rekord is új lett (1:08,80), s amivel a nála egy évvel idősebb győri Megyesi Vanda mögött a második lett.
A hat békéscsabai bajnoki címet elért fiatal edzője, id. Petróczki Zsombor így értékelte a Szegeden történteket: – A felkészülésünk nagyon jól sikerült, amit az eredmények is alátámasztanak. Sokat segített az is, hogy a csabai sátortetős átállás alatt a 25 méteres sarkadi uszodában edzhettünk, miként a bajnokság előtt az utolsó két hétben a sukorói edzőtáborban készülhettünk, ahol ugyancsak rövidpályás tréningeket tarthattam. Egyesületünk korábban vásárolt egy úgynevezett mobil falat, amit az Árpád fürdőben rendszeresen betehettünk a medencébe, ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy rövidpályás hangulatot teremtsünk. A Kovács Katalin Akadámiáról a verseny előtt egy héttel tértünk csak haza, a könnyítést, illetve a formába hozást ekkortól számíthatjuk. Tény, ez elég rövid idő, de arra is gondoltam, hogy az e hétvégén Debrecenben rendezendő cikluszárón is jól ússzanak tanítványaim.

A Békés vármegyei döntősök
Ifjúságiak. Fiúk. 50 m mell: Bajnok: Petróczki Zsombor (Békéscsaba) 27,98. 100 m mell: Bajnok: Petróczki Zsombor 1:00,45. 200 m mell: 2. Petróczki Zsombor 2:13,02. Lányok. 50 m hát: 4. Cseresznyés Petra (Gyula) 29,60. 100 m hát: 5. Cseresznyés Petra 1:04,08.
Serdülők. Fiúk. 50 m gyors: 2. Takács Botond (Békéscsaba) 23,03, 7. Nagy Szabolcs (Békéscsaba) 24,43. 50 m pillangó: bajnok: Takács Botond 24,47. 50 m hát: bajnok: Takács Botond 25,29. 100 m hát: 2. Takács Botond 53,92. 200 m hát: 2. Takács Botond 1:59,17. 50 m mell: 2. Kendrella Bence (Békés) 28,80. 100 m mell: 2. Kendrella Bence 1:03,44. 200 m mell: 6. Kendrella Bence 2:21,51. 100 m vegyesúszás: bajnok: Takács Botond 56,67. 200 m vegyesúszás: 2. Takács Botond 2:00,60. Lányok. 50 m gyors: 8. Perza Berta (Békéscsaba) 26,71. 100 m gyors: 6. Perza Berta 57,12. 200 m gyors: 6. Perza Berta 2:01,71. 50 m pillangó: 7. Perza Berta 28,70. 50 m mell: bajnok: Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 31,66 (új korosztályos rekord). 100 m mell: 2. Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 1:08,80. 200 m mell: 3. Nagy-Benedek Izabell 2:28,84.
Gyermek korcsoport. Fiúk. 200 m pillangó: 7. Domokos Milán (Békéscsaba) 2:20,74. 100 m hát: bajnok: Abrudán Gábor (Gyula) 58,39. 200 m hát: bajnok: Abrudán Gábor 2:04,71. Lányok. 100 m gyors: 6. Metcalfe Rebecca (Békés) 57,97. 100 m pillangó: 2. Metcalfe Rebecca 1:01,37. 200 m pillangó: 3. Metcalfe Rebecca 2:16,29.

Jávor Péter