
Gyomaendrődön a negyedik játéknaphoz érkezett a magyarbiliárdosok közkedvelt sorozata. Az OB I.-es és OB II.-es játékosok szeparált versenye legújabb állomása hazai és mezőberényi sikert tartogatott. Mindkét mezőnyben szépszámú mezőnyt jegyeztek a Körös Panzió és Étteremben.
A szeparált viadalok lebonyolítása megegyezik az egyéb erőpróbákéval. A szervezők csoportokba sorsolják a résztvevőket, akik ottani szereplésük alapján jutnak fel a főtáblára, ahol már nincs javítási lehetőség, a vesztesek búcsúznak is. Ennek megfelelően a reggeli óráktól koncentráltnak kell lennie a legjobbak közé vágyakozóknak. Ez most az OB I.-es játékosoknál két hazai biliárdosnak sikerült. A fináléban Biró Imre (Korona BK) a rá jellemző precíz játékkal szerezte meg a győzelmet a klubtársa, Püski Sándor előtt. A bronzmeccset két csabai versenyző vívta, közülük Bencsik Tibornak jött ki jobban a lépés Dananaj Istvánnal szemben.

Egy nappal később OB II.-esek mérték össze felkészültségüket. Itt az orosháziak vitték a prímet, akik közül ketten is bekerültek a legjobb négy közé, végül mégsem övéké lett a legfényesebb érem. A döntőben a mezőberényi Komlódi József diadalmaskodott Csete Bélával szemben, akinek a klubtársa, Termeczky Róbert az elődöntő elvesztése után a bronzérem megszerzésével vigasztalódhatott az okányi Nagy Dénessel szemben.
A szeparált versenyek végeredménye. OB I., 4. forduló: 1. Biró Imre (Korona BK Gyomaendrőd), 2. Püski Sándor (Korona BK Gyomaendrőd), 3. Bencsik Tibor (Csabai BK Tarolók), 4. Dananaj István (Belvárosi Cápák BK).
OB II., 4. forduló: 1. Komlódi József (Berényi BK), 2. Csete Béla (Klub 120 BK Orosháza), 3. Termeczki Róbert (Klub 120 BK Orosháza), 4. Nagy Dénes (Okányi BK).