Hét bajnoki aranyérem került a Viharsarokba

A szarvasi Bessenyei Domos nyakába aranyérem került kategóriája küzdelmei végén

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a járványhelyzet miatt tavaly nem tudta megrendezni hagyományos magyar bajnokságát, idén viszont nem maradt el a legjelentősebb hazai seregszemle. A gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályok versengésének szombaton a makói Erdei János Városi Sportcsarnok adott otthont.

A házigazda Makó Budo Klub rutinos rendezőnek számít, az pedig, hogy a színvonalas versenynek otthont adó sportcsarnokot Márton Imre (VI. DAN), az ország egyik legtekintélyesebb aikido mestere vezeti, eleve biztosítékot jelentett a nívóra. Természetesen a klub ITF taekwon-do szakosztálya Gera József mesterrel az élen komoly munkát végzett azért, hogy harmadszorra is sikeres legyen a bajnokság, amelyen küzdelem, formagyakorlat és töréstechnika versenyszámokban hirdettek bajnokokat. A makóiak munkáját sikeresen segítette a Club Dinamic Szeged és a battonyai Barátság SE, ami példamutató együttműködést jelent. Természetesen jelen volt Harmat László (IX. DAN) nagymester is, a magyarországi taekwon-do megalapítója, a szövetség elnöke, aki a hivatalos megnyitójában megköszönte a szervezők munkáját. A szövetség két elnökhelyettese és vezérkarának nagy része is eljött, köztük a területileg illetékes instruktor, Máté Zoltán (VII. DAN), aki elégedetten nyugtázhatta e mind a versenyzők harci szellemét és a viadal menetét.
A verseny öt küzdőtéren folyt, a bírói kar szinte megállás nélkül dolgozott. A 32 klub 262 versenyzője között természetesen ott voltak a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó sportolók is. Az ITF taekwon-do nagyon erős a Viharsarokban, hiszen 8 egyesület található Békés megyében, ebből hat indult a bajnokságon. Az eredményekkel is elégedettek lehettek, összesen 7 arany-, 8 ezüst- és 20 bronzérem került szűkebb pátriánkba.

A magyarbánhegyesi műhely idén is sok medált termelt

Békés megyei eredmények
Küzdelem. Felnőtt férfi. 63 kg: 3. Simonka Rajmund (Dragon Taekwondo Kétegyháza). +85 kg: 2. Kakuszi Zoltán (Kétegyháza).
Ifjúsági férfi. 50 kg: 2. Gyenge Zsombor (JALTE Békéscsabai). 75 kg: 1. Bessenyei Domos (Szarvasi Taekwon-do Klub, edző: Bessenyei Ferenc, Tóth István), 3. Ecsédi Zsolt (Barátság SE Battonya). +75 kg: 2. Kakuszi Roland (Kétegyháza). Női. 45 kg: 2. Cseresznyés Lea (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub). 50 kg: 3. Berki Viktória (Battonya). 60 kg: 3. Barta Dorina (Magyarbánhegyes). 65 kg::3. Szebeni Zsófia (Szarvas).
Serdülő fiú. 36 kg: 3. Tusjak Milán (Szarvas). 48 kg: 2. Kiss Félix (Spárta TKD SE, Medgyesegyháza). 54 kg: 2. Kovács Zétény (Szarvas), 3. Castillo-Tamás Joaquin (Magyarbánhegyes). 60 kg: 1. Tóth Lajos (Battonya, edző: Rádai Imre, Rádai Roland), 3. Mezei Tamás (Battonya) és Szabó Márk (Battonya). Leány. 32 kg: 1. Tóth Lia Kinga (Medgyesegyháza, edző: Rusz István). 50 kg: 1. Farkas Csenge (Magyarbánhegyes, edző: Tamás József), 2. Kaposi Zorka (Kétegyháza). +50 kg: 3. Lakatos Fruzsina (Medgyesegyháza).
Gyermek fiú. 33 kg: 3. Uhljár Károly (JALTE) és Málik Csaba (Magyarbánhegyes).

A kétegyházi csapat is elégedett lehetett a bajnoki szerepléssel

Erőtörés. Felnőtt férfi. 3. Rádai Imre (Battonya). Ifjúsági leány: 1. Barta Dorina (Magyarbánhegyes, edző: Süli Ferenc, Tamás József).
Speciál töréstechnika. Felnőtt férfi, speciális technikai törés: 1. Priskin Ferenc (Magyarbánhegyes, edző: Tamás József, Priskin Ferenc). Ifjúsági fiú: 2. Bessenyei Domos (Szarvas).
Ifjúsági tradicionális küzdelem: 3. Árvai Fruzsina (Kétegyháza) és Nagy Viola Mária (Kétegyháza).
Formagyakorlat. Felnőtt 4-1 gup: 3. Bonyhádi Péter (Medgyesegyháza). Ifjúsági. 9-5 gup: 3. Ecsédi Zsolt (Battonya), Bihari Iringó (Magyarbánhegyes) és Árvai Fruzsina (Kétegyháza). I. Dan: 1. Barta Dorina (Magyarbánhegyes, edző: Süli Ferenc, Tamás József). Serdülő lány 6-4 gup 3. Kurunczi Noémi (Barátság SE Battonya). Serdülő. 3-1 gup: 2. Marosin Bella (Battonya), 3. Farkas Csenge (Magyarbánhegyes).

G. L.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!