Ismét nagy buli volt Vénuszon

Oktatás közben Gregor László nagymester (balról), illetve Gasparik Róbert

A nyár az edzőtáborok idő szaka a harcművészek nagy családjában. Új technikák és szakmai módszerek megismerése, jó hangulat, az összetartás erősítése jellemzi az összejöveteleket, s ha azok évek óta szép élményeket jelentenek, természetes jelenség, hogy örömmel térnek vissza a résztvevők.

Ilyen tábor a romániai tengerparti üdülőhelyen, Vénuszon megrendezett harcművész és önvédelmi tábor, amelyet az idén huszonötödik alkalommal szervezett meg a tábor vezetője, Hanshi Robert Manole IX. danos ju-jitsu nagymester. 2006 óta magyar résztvevői is vannak az eseménynek. Az utóbbi években a tábort egyben tartják az IKF elnöke, Amatto Zaharia nagymester vezette Román Kempo Szövetség országos táborával, a programot pedig edzőképzés mellett szakmai előadások is tarkítják.
Az idei évben ez a hét Vénuszon a harcművészekről szólt, hiszen a tábor keretében több, mint hatszáz(!) harcművész edzett a tengerparti homokon. Emellett egy ukrán utánpótlás cselgáncs csapat is tréningezett az egyik szálloda oldalról nyitott edzéshelyszínén. A hét végére (péntek-szombat-vasárnap) esett az a kiemelt képzés, amire az öttagú magyar delegáció kiutazott. Pospischil Tamás VII. DAN (Óbudai Jutsu Kai Kan) tai-jitsu és ju-jitsu technikákat oktatott, kyusho elemekkel. Gregor László VIII. DAN (Békéscsabai JALTE) a goshinkai karate önvédelmi részéből adott ízelítőt. Gasparik Róbert III. DAN (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) pedig az egész csapat bemelegítését vállalta magára.
Természetesen más, neves harcművészek is tanították a gárdát. Doru Galan VIII. DAN a rá jellemző kőkemény ju-jitsu technikákat oktatta. Ion Chelu VIII. DAN ju-jitsu oktatásából is sokat lehetett tanulni. Nagy szerepet kapott az eszközhasználat is, Christian Wolf PEKITI TIRSIA KALI késtechnikai kombinációhoz nagy figyelem kellett. A military kempo keretében másfajta késtechnikát oktatott Ionel Cringus mester, s rendkívül érdekes volt Nicolae Ababei mester pisztoly használati oktatása is. Vasile Coroi VIII. DAN mester most a hibás mozdulatok javításában segített sokat. Vagyis, aki tanulni jött ki, az ismét tanulhatott és okulhatott. A táborban ju-jitsu övvizsgát is rendeztek. Természetesen, mint minden évben jelen volt, az edzőképzést irányította Kancho Florentin Marinescu X. DAN, a Román Harcművész Szövetség elnöke.
Az önvédelmi hétvégét az Alic Bogdan V. DAN vezette temesvári Daisho Ki Dojo és a Hanshi Robert Manole IX.DAN irányította bukaresti Cold Steel Defense Concept szervezte meg.


error: Content is protected !!