
A magyar mezőny 10 legjobb női és férfi versenyzője indult a napokban a kisbéri Drat Kupa meghívásos országos súlyemelő versenyen, ahol a békéscsabai Garamvölgyi Kasszandra és Gulyás Milán lépett dobogóra. Gulyás Milán érmesként zárt, csak két felnőttkorú tudta megelőzni.
A Drat Kupán a július végi madridi U17-es Európa-bajnokságra készülő Gulyás Milán 88,70 kg-mal mérlegelt. Nagyon jó formában van, versenyről-versenyre javítani tud az egyéni csúcsain. Ez a sorozat most sem szakadt meg, bár szakításban egy kilogrammal még elmaradt az egyéni csúcsától.
– Sajnos egy gyakorlatot rontott a második fogásán 128 kg-on, de nem javítottunk, hanem 130-ra ment és ezt már meg is csinálta – részletezte tanítványa szereplését Bökfi János, a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő SE edzője. – Lökésben már nem rontott, sikerrel teljesítette a 154, a 160 és a 164 kg-ot is, két kg-mal megjavítva az egyéni csúcsát, összetettben pedig egy kg-mal túlszárnyalta az eddigi 293 kg-os egyéni legjobbját. A versenyben végül harmadik lett, legfiatalabb induló volt, s csak két felnőtt tudta megelőzni.
A békéscsabaiak másik reménysége, Garamvölgyi Kasszandra 57 kg-al mérlegelt és az U17-es Eb-re való felkészülésének első szakaszához képest nagyon jó formát mutatott, szakításban az egyéni csúcsot jelentő 68 kg-ig jutott, lökésben 84 kg lett az eredménye.
– Nem sokkal maradt el egyéni csúcsától, de ez még azt mutatja, hogy technikailag már jók vagyunk, igaz az erőnléten még van mit javítani. A versenyben végül az ötödik helyezést érte el, csak idősebb versenyzők verték meg – értékelt a csabai szakember.
Nem a kisbéri volt az egyetlen verseny, ahol békéscsabaiak is a pódiumra léptek. A kecskeméti Vakáció Kupa népes mezőnyében hárman indultak a Viharsarokból. Danics Boglárka a junior 53 kg-os súlycsoportban egyéni csúccsal nyert (szakítás: 34 kg; lökés: 47 kg; összetett: 81 kg) öt jó gyakorlata volt.
Fekécs Noel az ifjúsági 60 kg-ban győzött (szakítás: 77 kg; lökés: 103 kg; összetett: 180 kg).
– Noelnek az iskola utolsó hónapját meg kellett nyomni, ezért kevesebbet tudott edzeni, emiatt most elmaradt az egyéni csúcsaitól, hétfőn azonban megkezdte Tatán a felkészülését az U17 Eb-re – jegyezte meg Bökfi János.
Mórocz Nándor az ifik 94 kg-os súlycsoportjában bizonyult a legjobbnak. A hat jó gyakorlata meggyőző volt. Nagyon jó erőben versenyzett és szakításban (88 kg), lökésben (103 kg), illetve összetettben (191 kg) is összehozott egy egyéni csúcsot. A versenyt már a június 1-től érvényben lévő nemzetközi szabálynak megfelelően új súlycsoportok szerint rendezték meg.
G. P.