Kakuszi Zoltán nyerte a kétegyházi gála fő mérkőzését

Részlet a fő mérkőzésből, jobbról pedig a Fuji Fight Team csapata

A Békés Megyei Kempó Sportegyesület rendezésében, a WFC Hungary küzdősport szövetség égisze alatt bonyolították le múlt pénteken Kétegyházán a WFC Fight Night Küzdősport Gálát. A nagyszabású rendezvény keretén belül 21 mérkőzést vívtak  K1, K3 és MMA szabályrendszerben.

Érkeztek versenyzők az ország minden részéből, Romániából és Moldovából, sőt még egy kubai harcos is
ringbe lépett ezen az estén. A rendezvény 17 órától a fiatalabbak bemutató küzdelmeivel kezdődött, majd 20
órától a „nehéz tüzérek” vették át a főszerepet, vagyis a felnőtt „profi” K1 és MMA mérkőzések következtek.
A Fight Night utolsó előtti mérkőzésén a WFC K1 nemzetközi bajnoki címe volt a tét. Karacs Gergő (Báthory Gym) és Cirmai Ionut (Románia) lépett szorítóba, hogy eldöntse a bajnoki öv sorsát. Ezen az estén bírói döntéssel a román versenyző kezét emelhették magasba, egy több leütést is tartogató, izgalmas mérkőzés végén.
Az est fő meccsén a 91 kg-os „nehéz fiúk” léptek a szorítóba. A hazai csapat erőssége, Kakuszi Zoltán (Fuji Fight Team) és László Ferenc többszörös amatőr K1 magyar bajnok (Mizse K1 Klub) mérte össze erejét 3 menetben, K1 szabályrendszerben. A színvonalas közönségmérkőzést a Fuji Team harcosa kezdte jobban, veszélyes fej és testrúgásaival, távoli támasztott egyenes ütéseivel magabiztosan hozta az első rundot. A folytatásban a Mizse K1 harcosa is magára talált, belharcot erőltetett és horgokkal, felütésekkel próbálkozott. Nem is eredménytelenül, ami tovább fokozta az izgalmakat. A 3. menetben mindkét versenyző próbálta érvényesíteni saját küzdőmodorát, látványos rúgás kombinációk és kemény belharc váltogatta egymást a nézők nagy örömére. A hajrában Kakuszi leütötte ellenfelét, egy mesteri jobbegyenes után László Ferenc földre került és számolni kellett rá, így nem is lehetett kérdéses, hogy Kakuszi egyhangú bírói döntéssel győzött.
A díjakat többek között a verseny fővédnöke, dr. Rákócziné Tripon Emese, Kétegyháza polgármestere, illetve Elek város polgármesterének képviseletében Kecskés Andrea adta át.

Nagy László


 

Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!