Szerdán maratoni versenynappal folytatódott Isztambulban a WAKO utánpótlás kick-box Európa-bajnoksága. A működő hat tatami küzdőtéren és három ringben összesen 399 (!) mérkőzést bonyolítottak le, és ha ehhez hozzáadjuk a formagyakorlatosok 32 gyakorlatát, az bizony 430-ra jön ki, így nem csoda, hogy estébe nyúló mérkőzések is vannak.
A formagyakorlatosoknál 5 bíró pont, és kiesik a legerősebb és a leggyengébb pont, s a maradék pontszám dönt. És szerdán, a gyermek fiúk kategóriájában két alkalommal is az orosházi Contact KTHE válogatott versenyzője, Szemenyei Máté végzett az első helyen! Edzője, Puravecz Péter egyben a magyar szövetség formagyakorlat szakági vezetője, így duplán lehet elégedett kis tanítványával. Ugyanezt érezhette Debreczeni Dezső mester is, akinek két gyermek korosztályú versenyzője, Peregi Botond és Tóth Kevin remek és technikás küzdelmekkel bekerült az EB döntőjébe. A „frontember” Viczián Dániel megint idegölő mérkőzésen, egy ponttal verte angol ellenfelét. Petró Lili, Jancsó Lili viszont nagy fölénnyel nyertek török ellenfeleikkel szemben és jutottak tovább, csakúgy, mint Szikora Bence . Ha a szerdai nap összegzését tekintjük, akkor a harmadik nap után ez a helyzet: Formagyakorlatban született 2 Európa-bajnoki cím: Szemenyei Máté. Döntőbe került Peregi Botond, Fábián Kira,Tóth Kevin már bronzérmes Káli Zoltán. A legjobb négy között várja a folytatást Viczián Dániel, Petró Lili, Matuska Máté, Debreczeni Frida, Szikora Bence, Jancsó Lili. Ez még nem azt jelenti, hogy nem lesz több érmes, mert aki csütörtökön is folytatódnak a selejtezők.
Szerdai eredmények
Point-fighting szabályrendszer
Junior korosztály. 63 kg: Viczián Dániel–Aidan Lennan (brit) a négy közé jutásért 12:11
50 kg: Petró Lili–Nacar Fyliet (török) a négy közé jutásért 13:3
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály. 37 kg: Petró Bálint–Edward Comerford (ír) a négy közé jutásért 8:9
57 kg: Matuska Máté–Ryan Wade (ír) a négy közé jutásért 6:5
69 kg: Szák Péter Barnabás–Nikola Kolev (bolgár) a négy közé jutásért 6:16
60 kg: Jancsó Lili Berta–Ceren Ozerli (törökg) a négy közé jutásért 3:13
60 kg: Tóth Izabella–Lena Rosner (osztrák) a négy közé jutásért 5:8
Kadet 1 (serdülő) korosztály. 32 kg: Szikora Gergő Mihály–Jan Kaminski (lengyel) a négy közé jutásért 7:10
32 kg: Peregi Zétény–Valerio Galli (olasz) a négy közé jutásért 0:5
37 kg: Szikora Bence–Daniel Hawkes (brit) a négy közé jutásért 10:0
42 kg: Szvarnasz Janisz–Mehmet Deveci (törökg) a négy közé jutásért 4:12
28 kg: Nátor Petra–Emanuela Dobreva (bolgár) a négy közé jutásért 0:8
28 kg: Jancsó Csenge–Gabriella Naidenova (bolgár) a négy közé jutásért 5:6
32 kg: Debreczeni Lilla–Yardimci Busra (török) a négy közé jutásért 3:4
42 kg: Petró Laura Lilla–Eleonora Valentinova (bolgár) a négy közé jutásért 4:5
+47 kg: Koczka Kata Izabella–Vittoria Fabbri (olasz) a négy közé jutásért 0:10
Gyermek korosztály. 24 kg: Peregi Botond–Gregory Barsghyan (belga)a döntőbe jutásért 14:10
33 kg: Tóth Kevin–Gabriel Ligienza (lengyel) a döntőbe jutásért 3:1
+36 kg: Káli Zoltán–Jakub Oponowicz (lengyelg) a döntőbe jutásért 1:7
Formagyakorlat szabályrendszer
Kreatív formagyakorlat
Junior korosztály: 5. Markovics-Horváth Mira
Gyermek korosztály: 1. Szemenyei Máté
Zenés formagyakorlat
Gyermek korosztály: 1. Szemenyei Máté
A csütörtöki program, amelyben három döntő is szerepel, ide kattintva követhető nyomon:
Point-fighting szabályrendszer
Junior korosztály. 63 kg: Viczián Dániel–Antonio Iliev (bolgár) a döntőbe jutásért (6. sz., 4. mérk.)
50 kg: Petró Lili–Elena Memmou (bolgár) a döntőbe jutásért (6.sz., 17. mérk.)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály. 57 kg. Matuska Máté–Alessandro Libranti (olasz) a döntőbe jutásért (3. sz., 48. mérk.)
37 kg: Debreczeni Frida–Sara Pisani (olasz) a döntőbe jutásért (3. sz., 57. mérk.)
Kadet 1 (serdülő) korosztály. 37 kg: Szikora Bence–Dylan Zaidan (ír) a döntőbe jutásért (3.sz., 19. mérk.)
Gyermek korosztály. 24 kg: Peregi Botond–Marinov Boris (bolgár) DÖNTŐ (3.sz., 2. mérk.)
33 kg: Tóth Kevin–Ekwoge Marcus Elong (Magyarország) DÖNTŐ (3. sz., 5. mérk.)
21 kg: Fábián Kira–Bektas Alara (török) DÖNTŐ (3.sz., 8. mérk.)
Kick-light szabályrendszer
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
63 kg: Tóth Lajos–Metehan Derdiyok (török) a négy közé jutásét (1. sz., 16.mérk.)
Formagyakorlat szabályrendszer (14 órától)
Zenés formagyakorlat
Junior korosztály: Markovics-Horváth Mira, 7. gyakorlat
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály: Bak Ágnes Panna, 1.
Zenés mix csapat: Magyarország (benne Petrovszki Márton), 24.
Zenés fegyveres formagyakorlat
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály: Petrovszki Márton, 19.
G. L.