Az utóbbi évek legnagyobb érdeklődése mellett zajlott le vasárnap Békéscsabán a 44. nemzetközi, nyílt, országos gyalogló bajnokság és 29. Csaba Center futógála. A nyárias idő nagyon sok embert kicsalogatott a Csaba Center mellé, ahol a gyaloglók mellett amatőr futók is rajthoz állhattak.
A rajtpisztoly pontban 9 órakor dörrent el először a már több mint négy évtizedet megélt békéscsabai versenyen, melyen a gyaloglóknál az augusztusi budapesti világbajnokságra lehetett kvalifikálni. A nyílt gyaloglóversenyre Romániából és Szlovákia több klubjából érkeztek sportolók. A tavalyi bajnok Oláh Barbara a 20 km-es táv közepén kiállt a versenyből, így a honvédos Récsei Rita szerezte meg a bajnoki címet. A férfiaknál a nagy esélyes nyíregyházi Helebrandt Máté nyakába akasztották az aranyérmet. A fiataloknál két első helyet is besöpört a házigazda Kopp Békéscsabai AC, az ifjúságiaknál a csapat Európa Kupára készülő Kovács Alexandra és a fiúknál Bor Benjámin.
A futóknál a Radnai József-emlékverseny 6 km-es távján légies könnyedséggel, gazellaléptekkel haladó csabai Karsai Gábor győzött. A futószámokban egyébként minden célba érkezőnek járt egy ötvenszázalékos kedvezménykupon a budapesti atlétikai világbajnokságra. Nemcsak a rajtvonal előtt, hanem a Csaba Center előtt felállított sátraknál is nagy volt a tolongás, ahol lakossági egészségügyi mérések, sportbemutatók voltak és a hazai atlétikai szövetség által felállított pályán sokan mérhették fel ügyességüket, gyorsaságukat.
– A futással óriási létszámot mozgattunk meg – kezdte összegzését Tóth Sándor, a rendező Kopp Békéscsabai Atlétikai Club igazgatója, vezetőedzője. – A gyaloglásnál nagyon sajnálom, hogy egyre csökken a versenyzői létszám, nincs akkora konkurencia egy-egy számban. Senkinek nem volt igazán nagy ellenfele, értem ezt a férfi és a női húsz kilométeres távra is, ahol utóbbiban sajnos versenyzőnk, Oláh Barbara kiesett. Egy ideje már fájlalta a combfeszítőjét és a combhajlítóját, de nem gondoltuk, hogy végül fel kell adnia a versenyt. A fiataljaink jól szerepeltek és ehhez csak gratulálni lehet nekik! Karsai Gábort is csak dicsérni tudom, hiszen ilyen időeredményt ezen a pályán még nem futottak.
A mesteredző mellett a fiatalabb korosztályt felkészítő Urbanikné Rosza Mária is elégedetten nyilatkozott a tanítványai szereplése kapcsán.
– Hozták a kötelezőt, büszke vagyok rájuk! Ez a hirtelen nagy meleg nyilván jobban megdolgoztatta őket, de Kovács Alexandra és Bor Benjámin így is rajt-cél győzelmet aratott. Örülök a Bor Bernadett ezüst-, és az Alföldi Sára Kata bronzérmének is. Alexandrával kapcsolatban abban bízom, hogy a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon egy nagyon szép eredményt ér el.
Eredmények. Női felnőtt, 20 km. Bajnok: Récsei Rita (edző: Srp Miklós) 1:37:45, 2. Spiller Tiziana Kinga 1:42:43, 3. Csörgő Dóra (mind Bp. Honvéd) 1:48:17. Női junior (U20), 10 km. Bajnok: Erdős Judit Eszter (Bp. Honvéd SE, edző: Srp Miklós) 51:07, 2. Koller Jázmin (H. Szondi SE) 53:06. Leány ifjúsági (U18), 5 km. Bajnok: Kovács Alexandra (edző: Urbanikné Rosza Mária) 24:07, 2. Bor Bernadett (mindkettő Bcs. AC) 25:07, 3. Halászy Tamara Zsófia (Csonteam Atlétika) 25:46. Leány serdülő (U16), 5 km. Bajnok: Vancsó Enikő (edző: Gadanecz György) 28:19, 2. Vancsó Noémi (mindkettő MATE-GEAC) 28:37, 3. Alföldi Sára Kata (Bcs. AC) 29:06.
Férfi felnőtt, 20 km. Bajnok: Helebrandt Máté (Nyíregyházi SC, edző: Pokrovenszki József) 1:23:26, 2. Venyercsán Bence (Bp. Honvéd) 1:26:30, 3. Tóth Norbert (H. Szondi SE) 1:30:49. Férfi junior (U20), 10 km. Bajnok: Kocsis Bernát Benedegúz (edző: Szűcs József, Sallai Anett) 50:52. Fiú ifjúsági (U18), 10 km. Bajnok: Bor Benjámin (Bcs. AC, edző: Urbanikné Rosza Mária) 53:27, 2. Schwarcz Péter (H. Szondi SE) 52:12, 3. Majoros Máté (Miskolci SI) 54:55. Fiú serdülő (U16), 5 km. Bajnok: Szónok Dániel (edző: Őze Tibor) 28:16, 2. Ligeti Dávid (mindkettő H. Szondi SE) 31:31, 3. Pekó Botond (Miskolci SI) 32:10.
G. P.