Második alkalommal rendezte meg a Magyar Úszó Szövetség a Szegedi Úszó Egylettel közösen az országos rövidpályás utánpótlás úszóbajnokságot. Hiába közeledünk az év vége felé, nagy volt a versenyzési kedv, amit alátámaszt, hogy 68 klub több mint ötszáz versenyzőt delegált a négynapos eseményre, amelynek a Tisza-parti város Tiszavirág Sportuszodája adott otthont.
Az úszósportban már jó ideje születési dátumot figyelembe véve elkülönül egymástól a két nem korosztályra bontása. A lányoknál az ifjúságiak a 2006-2007-ben, a fiúknál 2005-2006-ban; a serdülő lányoknál 2008–2009-ben, a fiúknál 2007–2008-ban; a gyermek korcsoportnál a lányok esetében 2010–2011-ben, a fiúknál 2009–2010-ben születettek. A szokásnak megfelelően délelőtt az előfutamokra, délután a döntőkre került sor.
Békés vármegyét majdnem minden klub, illetve egyesület képviselte, a szarvasiak és a tótkomlósiak maradtak távol az eseménytől. Szűkebb pátriánkból 17 sportoló állt rajtkőre. A Békéscsabai Előre Úszó Klub nyolc versenyzője 49 rajtot teljesített, a Békési Úszóklub Egyesület három indulója hét; a Gyulai Várfürdő ugyancsak három nevezettje 18; a Gyomaendrődi Körös Úszó Egyesület egy indulója négy; az Orosházi Úszó Egyesület egy fiatalja hét; a Triton SE Gyula ugyancsak egy fiatalja hasonlóan hét számban indult.
Két érmes helyezést is elértek a Békés megyeiek, a fiúknál a békési Kis Norbert az 50 méteres gyorsúszó versenyszám után állhatott a dobogó harmadik fokára, a lányoknál a békéscsabai Nagy-Benedek Izabell a 100 méteres mellúszás után kapott bronzérmet. Mindketten a legkisebbek korosztályában érdemelték ki a medált. A békéscsabai Takács Botond úgy lett negyedik a 100 méteres hátúszásban, hogy az előtte végzettől mindössze egyetlen századmásodperccel maradt el.
A békéscsabai fiatalok edzője, Petróczki Zsombor így foglalta össze a négy nap tapasztalatait:
– Igencsak népes mezőny állt rajtkőre Szegeden a második alkalommal megrendezett rövidpályás utánpótlás országos bajnokságon, szinte minden hazai nagy klub nevezte legjobbjait, aminek egyenes következménye: magas színvonalú volt a négynapos esemény. Ami a csabaiakat illeti, erre külön készültünk mi is, sőt, nagyobb odafigyeléssel, mint tavaly. Nem véletlen, hogy a sátorállítás időszakában Szarvasra jártunk át, ahol 25 méteres medencében gyakorolhattunk. Bár általánosságban nekünk nem annyira fekszik a rövid pálya, de most kimondottan jól teljesítettek a gyerekek. A fő számaiban mindenki új egyéni legjobbat ért el. Akitől pedig döntős helyezést reméltem, hozta is az elvárást. Összegezve elmondhatom, nagyot léptünk előre. Idén már csak egy feladat vár klubunk úszóira, nevezetesen a két hét múlva esedékes cikluszáró esemény, ahová a nagyobbakkal Kecskemétre utazunk, a kisebbek pedig Hódmezővásárhelyen bizonyíthatnak. Itt a jó eredmények és helyezések mellett még fő célunk lehet a különböző jelvényes szintek teljesítése.
A döntőbe jutott Békés megyeiek és eredményeik. Fiúk. 50 m gyors, gyermek korcsoport: 3. Kis Norbert (Békés) 24,82, 7. Takács Botond (Békéscsaba) 25,77. 100 m gyors, gyermek kcs.: 4. Kis Norbert 54,50, 6. Takács Botond 55,73. 100 m pillangó, gyermek kcs.: 5. Kis Norbert 58,84. 100 m hát, gyermek kcs.: 4. Takács Botond 59,66.
Lányok. 800 m gyors, gyermek kcs.: 5. Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 9:26,88. 1500 m gyors, gyermek kcs.: 7. Nagy-Benedek Izabell 18:05,06. 50 m pillangó, serdülők: 5. Cseresnyés Petra (Várfürdő) 28,98. 50 m hát, serdülők: 4. Cseresnyés Petra 29,59. 200 m hát, serdülők: 4. Cseresnyés Petra 2:16,64. Gyermek kcs.: 7. Perza Berta (Békéscsaba) 2:26,21. 100 m mell, serdülők: 7. Rozek Petra (Békéscsaba) 1:14,27. Gyermek kcs.: 3. Nagy-Benedek Izabell 1:12,26. 200 m mell, serdülők: 7. Rozek Petra 2:38,61. Gyermek kcs.: 6. Nagy-Benedek Izabell 2:38,58. 400 m vegyesúszás, ifjúságiak: 8. Bogár Viktória (Orosháza) 5:07,42.
Jávor Péter