
A nyolcadik játéknapra kisorsolt mérkőzéseket rendezték az OB I.-es magyarbiliárd csapatbajnokságban. Két körrel a vége előtt továbbra is a Korona BK és a Doboz pályázik a négyes döntő egyke szabad helyére. A verseny komolyságát jelzi, hogy a felek között most már pontazonosság van.
A Korona BK saját otthonában maradt alul az A csoport éllovasával szemben, amely továbbra is rendkívül stabilan teljesít. A gyomaendrődieket pontszámban beérte az újonc Doboz, amely zsinórban hatodik sikerét aratta.
A csoport:
Korona BK Gyomaendrőd–Klub 120 BK Orosháza 3:5
Győztesek: Biró Imre, Tímár András, és a Püski Sándor, Dávid Gábor páros, illetve Kozmer László, Termeczki Róbert, Varga Géza, a Csete Béla, Varga Géza páros, valamint a staféta.
Dávid Gábor, Korona BK: – Sajnos gyenge kezdés után nem bíztunk felülkerekedni a jól felkészült, és amúgy is erős ellenfélen. Sportszerű játék volt.
Tóth Lajos, Klub 120 BK: – A stafétát magabiztosan hoztuk, az egyénikből hármat is tudtunk nyerni a nagyon erős hazai csapat ellen. A két páros közül így már egy is elég volt a végső győzelemhez. Köszönjük a nagyon finom ebédet és a sportszerű játékot!
Csabai BK Taroló–DABE II. 5:3
Győztesek: Turi József, Bencsik Tibor, Botyánszki Mihály, Aradszki Mihály, valamint a staféta, illetve Sinka Balázs, a Dajka Ferenc, Mészáros Tibor, és a Sinka Balázs, Klein Tamás páros.
Turi József, Csabai BK Taroló: – Bizakodva vártuk az új igazolással megerősödő Vásárhelyi csapatot. Jól kezdték a stafétát, sokáig vezettek, de a 12 ptvégén egy Bencsik-bravúrral megfordult. Az egyénik jó játékkal meghozták a győzelmet.
Klein Tamás DABE II.: – Viszonylag jó kezdés után hibákat követünk el, ezeket a csabaiak ki is használták. Az eredmény reális, gratulálunk a győzelemhez.
Dobozi BK–DABE III. 7:1
Győztesek: Sztojka Dezső, Dancsó Bence, Komáromi Ferenc, Sztojka László, a Sztojka Dezső, Dancsó Bence?, és a Békési Károly, Dandé István páros, valamint a staféta, illetve Tóth József.
Kiss János, Dobozi BK: – A staféta megnyerése után az egész mérkőzést meggyőző játékkal sikerült megnyerni.
Tóth József, DABE III.: – A staféta és az első egyéni szerencsés megnyerése után a hazai csapat hatalmas lendületet kapott és meggyőző, jó játékkal, megérdemelten nyert.
Az állás: 1. Klub 120 BK Orosháza 14 pont (46:18), 2. Korona BK Gyomaendrőd 10 (36:28), 3. Dobozi BK 10 (34:30), 4. Csabai BK Taroló 8 (32:32), 5. DABE III. (Szentes) 4 (23:41), 6. DABE II. (Hódmezővásárhely) 2 (22:42).
B csoport:
DABE I.–Agrimill-Szikora BK Mezőberény 6:2
Győztesek: Bánki-Horváth Tamás, Vígh Szabolcs, Mezei Tamás, Pardi Roland, a Vígh Szabolcs, Pardi Roland, és a Bánki-Horváth Tamás, Mezei Tamás páros, illetve Szűcs Sándor, valamint a staféta.
Vígh Szabolcs, DABE: – Ilyen eredményről még álmodni sem mertünk, főleg nulla-kettes vendégvezetés tudatában. A stafétát nagy csatában elbuktuk, de utána négy egyéni meccset megnyerve magabiztosan fordítottunk.
Harmati László, Agrimill-Szikora BK: – Az összeszedettebb hazaiak jobban akarták a győzelmet. Mi néhány mérkőzést eldöntő szituációban is hibáztunk. Az összpontosítás hiányát mutatja, hogy két egyéni és egy páros mérkőzésen is meccslabdánk volt és onnan vesztettünk. Remélem, hogy a négyes döntőben majd nekünk fog jobban gurulni a golyó!
Safi BK Szeghalom–Klub 120 BK Orosháza Titánok 4:4
Győztesek: Jónás József, Szabó Sándor, a Zsigovics Gábor, ifj. Sáfián György páros, valamint a staféta, illetve Héjja Sándor, Holecz József, Agócs Mihály, és a Héjja Sándor, Fehérvári Roland páros.
Sáfián György, Szeghalmi Safi BK: – Jó lenne már itthon nyerni egy mérkőzést… Gratulálunk a jól játszó orosháziaknak!
Seres Péter, Klub 120 Orosháza Titánok: – Kis szerencsével akár mindkét pontot elhozhattuk volna Szeghalomról. A csapat tagjai jól küzdöttek, a döntetlennel elégedettek vagyunk.
Pöröly Cápa–Magamért BK Békéscsaba 5:3
Győztesek: Dananaj István, Takács István, Tonka Pál, a Dananaj István, Takács István páros, valamint a staféta, illetve Berke Gyula, Filadelfi Mihály, és a Tomka Lajos, Juhász Tamás páros.
Tonka Pál, Pöröly Cápák: – Nagy csatákban most felénk billent az eredmény. Külön köszönöm Filadelfi Misinek a sportszerű segítségét. További sok sikert kívánunk nekik!
Filadelfi Mihály, Magamért BK: – Kiélezett, parázs hangulatú mérkőzésen, a jól és motiváltan játszó hazai csapat ma egy hajszállal jobb volt. A szoros, döntő szettben eldőlő mérkőzések közül ők nyertek meg többet, ezzel szerezték meg a két pontot.
Az állás: 1. DABE I. (Hódmezővásárhely) 15 pont (46:18), 2. Agrimill-Szikora BK Mezőberény 13 (41:23), 3. Safi BK Szeghalom 7 (31:33), 4. Magamért BK Békéscsaba 7 (28:36), 5. Klub 120 BK Titánok 3 (24:40), 6. Pöröly Cápák 3 (22:42).