Kiválóan sikerült a jubileumi viadal Szentandráson

Népes mezőnyökből nem volt hiány a két napos viadalon

Huszonhét egyesület vett részt a hétvégén a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-kenu és Szabadidő Sport Club által megrendezett, fél évszázados múltra visszatekintő Simon Fiala Tibor-emlékversenyen.

Fabó Istvántól, a békésszentandrási klub ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a tradicionális jubileumi eseményre a pandémia miatt egy esztendőnyi kihagyás után kerülhetett sor.
– A szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel készültünk a versenyre, melyet ötvenedik alkalommal rendeztünk meg – mondta Fabó István. – Sajnáljuk, hogy tavaly elmaradt, így csak most kerülhetett sor a jubileumi viadalra. Komoly pénzdíjért zajlott a csata a felnőttek 11 ezer méteres versenyén, melyet Simon Fiala Szabolcs ajánlott fel, a számot a Vasas versenyzője, Solti László nyerte. Változtattunk a díjazáson, a gyermek korosztálytól a kölyökig az egytől a hatodikig adtunk érmeket, melyekre rányomtattuk az ötvenes évszámot. A gyermek minikajakosoknál kiadtuk a klubalapító, két évvel ezelőtt elhunyt Csikós György-emlékérmet, melyet annak felesége és lánya ajánlott fel. Bár pénteken még mintegy harminc miliméternyi eső esett a verseny helyszínén, szombaton és vasárnap is megúsztuk égi áldás nélkül – mondta el a szentandrási klub ügyvezetője.
A programot a 8-9 évesek ügyességi versenye, illetve a nagyon népszerű deszkán állva evezés, vagyis a SUP bemutató is színesítette. Előbbin bemutatkozhattak azok a szentandrási gyerekek, akik a közelmúltban rendezett toborzás nyomán csatlakoztak az egyesülethez.
Az éremtáblázat élén az Újpesti TE végzett 20 arannyal és 9-9 ezüst-, illetve bronzéremmel, amely a több gyomaendrődi fiatalt bevető KSI-Gyomaendrőd (19, 10, 8) és a Békési Kajak-Kenu Clubot (11, 7, 7) előzte meg.


Békés megyei győztesek. Férfiak. Felnőtt. 200 m: Fodor Bence (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 1000 m: Fodor Bence. K-4, 200 m: Kós Benedek, Opavszky Márk, Nyerges Áron, Luczó Bence (Szarvas, MTK). Ifjúsági. U17-U18: K-1, 500 m: Keller Gergő Zoltán (Szarvas). K-2, 500 m: Fehér Dávid Sándor, Nagy Dominik (Körös Kajak SE). K-1, 1000 m: Berta Bence (KSI-Gyomaendrőd). Serdülő. U16. K-2, 1000 m: Gellai Gergő, Oláh Zsombor (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 500 m: Mertz Attila (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 1000 m: Mertz Attila. K-1, 2000 m: Mertz Attila. K-2, 2000 m: Fehér Dávid Sándor, Hermeczi Richárd, Ervin (Körös Kajak SE). U15. K-1, 500 m: Gellai Gergő (KSI-Gyomaendrőd). K-2, 500 m: Hajkó János, Kendrella Ákos (Békési Kajak-Kenu Club). C-1, 500 m: Dihen Milán (Békés). C-1, 1000 m: Dihen Milán. C-1, 2000 m: Dihen Milán. Kölyök. U14. K-1, 1000 m: Konyecsni Milán (KSI-Gyomaendrőd). K-2, 1000 m: Konyecsni Milán, Kun Vilmos (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 2000 m: Konyecsni Milán. C-1, 2000 m: Dihen Ferenc István (Békés). U13. K-2, 2000 m: Karai Kornél András, Huszárik Gergő Gábor (Szarvas). Gyermek. U12. MK-1, 2000 m: Velencei Boldizsár (Szarvas). MK-2, 2000 m: Katona-Szabados Noé, Csiki Roland (Körös Kajak SE).
Szabadidős és egyetemi. K-1, 200 m: Farkas Áron (Békés).
Nők. Ifjúsági. U17-U18. K-1, 500 m: Fodor Napsugár (KSI-Gyomaendrőd). K-1, 1000 m: Fodor Napsugár. Serdülő. U15. K-1, 2000 m: Urbancsok Panna (Szarvas). K-2, 2000 m: Somlyai Csenge, Bíró Szabina (Békési Kajak-Kenu Club). U16. K-1, 2000 m: Wágner Anna (KSI-Gyomaendrőd).
Kölyök. U13. MK-1, 2000 m: Török Luca (Szarvas). Gyermek. U12. MK-1, 2000 m: Mészáros Nelli, Gubucz Liliána (Körös Kajak SE). U11. MK-1, 2000 m: Várnagy Vivien (Szarvas). U10. MK-1, 2000 m: Vég Emese (KSI-Gyomaendrőd). MK-2, 2000 m: Csernus Liliána, Vígh Hunorka Csepke (Békésszentandrás).
Az Eszkimó-Indián, előkészítő. U8-U12-es korosztályban Bajusz Bende, Gerzsenyi Márton, Peres Mihály (Békésszentandrás), Hidvégi Balázs, Csökmei Áron, Mátyus Nándor, Tóth Miron (Békés), Cs. Nagy Arszenyij, Soczó Gergő (Körös Kajak SE) győzött.

error: Content is protected !!