Különleges esztendő a 2023-as a Magyar Karate Szakszövetség életében. A japán eredetű küzdősport hazai történetének 50-dik évfordulóját ünnepli, és a jubileum zárásaként egy minden eddiginél rangosabb esemény házigazdája lesz. Idén ugyanis a sportág történetében először Budapest ad otthont a karate világbajnokságnak, amely ráadásul elképzelhető, hogy a múlt, a jelen és a jövő legnagyobb vb-je lesz.
A hazai világbajnokság egyik fontos felkészülési állomása a jövő héten szerdától vasárnapig tartó spanyolországi karate és para-karate Európa-bajnokság, ahová teljes csapattal, 27 versenyzővel vág útnak a magyar válogatott.
A szakvezetés Guadalajarában is éremszerzésben bízik. A tavalyi Európa-bajnokság remekül sikerült: György Dániel személyében a sportág történetében először felnőtt magyar Európa-bajnokot ünnepelhettünk, és a végül ezüstérmes Boussebaa Aicha volt az első nő, akinek felnőtt Eb-n sikerült a döntőbe jutás.
A válogatottnak szarvasi tagjai is lesz Frankó Dániel révén. Ruzsinszki György tanítványa a +84 kg-os mezőnyben próbál szerencsét, ezen felül a magyar csapatban is helyet követelt magának olyan versenyzők társaságában, mint György Dániel, Hárspataki Gábor vagy Tadissi Martial.