Korosztályos Európa-bajnokság megyei súlyemelőkkel

Fekécs Szilárd a kontinens-bajnokság tapasztalatait felhasználva készülhet a villágbajnokságra

Véget ért a legfiatalabb (U15 és U17) súlyemelők Európa-bajnoksága a lengyelországi Ciechanow-ban. A viadalon 23 tagú, népes magyar együttes küzdött az érmekért, a mezőnyben négy megyei versenyzői is akadt.

Mint az a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sport Egyesület edzője, Bökfi János beszámolójából kiderült, a lengyel szövetség rendkívül színvonalas viadalt szervezett Európa ifjú súlyemelőinek, minden egy felnőtt esemény minőségét és hangulatát idézte. Talán az ifjú magyar tehetségeknek ez a színvonal szokatlan is volt, emiatt kissé megilletődve versenyeztek.
A 15 évesek között Garamvölgyi Kasszandra békéscsabai versenyző a 45 kg súlycsoportban pontszerzési esélyekkel érkezett a versenyre az előzetes nevezések alapján. A súlycsoportjában 8 országból súlyemelői küzdöttek az érmekért. Kasszandra 2008-as születésű így a legfiatalabb volt a mezőnyben. Élete első igazi nagy nemzetközi versenyén kicsit félénken kezdte a versenyzést, de így is három országos csúcsot emelt szakításban két, lökésben három, összetettben öt kg-mal javította meg az országos csúcsot amivel az előkelő ötödik helyezést érte el. Lökésben volt egy gyakorlata a bronzéremért 66 kg-on, ami most kifogott rajta. Eredménye szakítás: 49 kg, lökés: 63 kg, összetett: 112 kg.

Az Európa-bajnokságot megjárt magyar csapat egy része

A 15 éves fiúk versenyében Fekécs Gergő, a Békési TE sportolója a 61 kg-osok között mérettette meg magát. A békési fiú először szerepelt nagy nemzetközi versenyen. Gergő jól versenyzett a szakítás után kilencedik volt, de a lökésben egyéni csúcsot ért el, így egy helyet előrelépett, és összetettben a 8. helyen végzett. Fekécs Gergő eredménye: szakításban 75 kg, lökésben 101 kg, összetettben 176 kg. A 15 évesek versenyében állt a dobogóra Nagy Zsolt, a Békési TE súlyemelője, aki a 73 kg-osok mezőnyében szakításban 95 kg-mal a 11. lett. Sajnos lökésben olyan súlyt választottak első gyakorlatnak, amit három kísérletben se tudott teljesíteni, így kiesett és összetett eredmény nélkül zárta a versenyt, amely élete első nagy nemzetközi erőpróbája volt.
A 17 évesek között lépett a súlyokhoz a rutinosnak számító Fekécs Szilárd, aki egy nagyon erős és népes 81 kg-os súlycsoportban versenyzett, ahol tíz ország 13 versenyzője szerepelt. Szilárd azzal a céllal érkezett Lengyelországba, hogy bekerüljön a legjobb hat közé, amihez újból országos csúcsok emelése kellett volna. Szilárd szakításban kétszer is hibázott a 133 kg-mal, így a kezdő súlyán a 128 kg-on maradt. Lökésben hozta az elvártat 161 kg-mal, de ezzel sem tudott előrébb lépni a nyolcadik helynél, összetett eredménye 289 kg. Fekécs Szilárd a jövő súlyemelője lehet, aki nagy lendülettel készül az ifjúsági vébére.

error: Content is protected !!