Kós Benedek Tatán táborozik a Párizs24 kerettel

Kós Benedek, a Szarvasi Kajak-kenu Klub első és egyetlen felnőtt válogatott kajakosa ezekben a napokban a tatai edzőtár lakója, ahol edzője, Nyerges Attila irányításával készül a 2020-as év kihívásaira. A „Párizs24” szövetségi program tagjaként 13 tagú férfi csapat végzi a munkát, közöttük olyan ismert sportolók, mint Bogár Gábor, Dombvári Bence, Erdősi Csaba, Gál Péter, Kammerer Zoltán és Varga Ádám.

Tavaly jött létre ez a keret, alapvetően a párizsi olimpiára készíti fel és tartja össze a most feljövő fiatalokat, méghozzá leginkább az ezres távra – mondta Nyerges Attila, akit a szakmai munka irányításával bízott meg a honi szövetség. Itt vannak azok is, akik a felnőtt világbajnokságon indultak, de nem szereztek olimpiai kvótát, idén viszont újból megpróbálhatják. Vannak akik a klubjukban egyedül végezték a téli alapozást, számukra nagy segítség ez a tábor, mert itt magas szintű csoportban tudnak felkészülni.
Azt is a szakember tette hozzá, hogy a tatai hetet elsősorban az erőállapot további javításának szentelték. Ennek szellemében a fizikális felkészítésen volt a hangsúly, a munkát konditermi, úszó és futóedzések tették ki.
Ismeretes, hogy férfi kajakban összesen két kvótája hiányzik Magyarországnak, annak megszerzésére K-1 200 méteren, vagy K-2 1000 méteren van lehetőség. A sprinttávon Csizmadia Kolos, Dudás Miklós, Apagyi Levente vagy az idén betegség után visszatérő Molnár Péter képes lehet arra, hogy Racicében, vagy Duisburgban megszerezze a hiányzó indulói helyet. Az utóbbit pedig a Tatán készülőknek kell majd megoldaniuk, akik az 500-as négyes beülőkért is küzdenek, amely már megszerezte a kvótát.
Ami pedig a szarvasi klub egyke felnőtt versenyzőjét illeti, Kós Benedek februárban Cipruson vesz részt kéthetes melegvízi edzőtáborban, március folyamán pedig a helyi csoport többi tagjával egyetemben Sevillában folytatja a felkészülést.
Próbáltuk lerövidíteni a téli időjárás okozta kiesést, ezért amíg be nem fagyott a Holt-Körös, minden nap edzettünk. Igyekeztünk megtartani a kajakos mozgást, ezzel jó technikai alapot teremtve Beni számára tette hozzá Nyerges Attila. Februártól jönnek a melegvízi edzőtáborok, melyek során a Párizs24 kerethez tartozó feljövő fiatalok beilleszkedése mellett, azt a párost is meg kell találnunk, amely képes lehet a tokiói kvótát megszerezni. Erre Beni előtt is adva lesz a lehetőség.
Az olimpiai menetelés már április végén elindul, a kvalifikációs időszak májusban zárul, a június első hétvégéjén lezajló Európa-bajnokság után pedig kialakul a Tokióba utazó magyar kajak-kenu csapat összeállítása. Az idei nyári olimpiai játékok gyorsasági regattáját augusztus 3-8. között rendezik meg.
Az olimpiai csapatba kerülésről a férfi kajak szakágban általánosságban a május 1-3. közötti szegedi válogatón, valamint az európai pótkvalifikációs versenyen, a világkupákon és az Európa-bajnokságon való szereplés dönt.

B. M.

Címlapon: Az egyik tatai vizes edzésről elkapott szelfi