Laurinyecz Sándor az élmezőnyben zárta az ob-t

Laurinyecz Sándor a tervei szerint teljesített

A korábbi évekkel ellentétben egy hét alatt lebonyolították a 66. Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokságot, idén Dunaújváros vállalta a házigazda szerepét. Nem panaszkodhatnak a pilóták, hiszen a FAI Club és a Mix Open kategória mezőnyét nyolc nap alatt hat alkalommal vontatták fel a levegőbe, ami azt jelenti, hogy az időjárás kedvezett a repülésnek, csak a végét rontotta el kissé.

A versenyzők közül ezúttal sem hiányzott a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület több évtizedes tapasztalattal rendelkező pilótája, Laurinyecz Sándor, aki a FAI Club kategóriában egy bérelt LS4-es géppel próbált versenyre kelni az amúgy erős, 40 repülőst felvonultató mezőnyben, akinek első hatba kerülés volt a célja.
Nem kezdett jól az ötszörös magyar bajnok, hiszen nem egészen 302 kilométert repülve csupán a középmezőnyben, a 19. helyen ért célba. Ehhez képest hatalmas előrelépés a vasárnapi szereplése, amikor mindenkit maga mögé utasítva begyűjtötte a maximális ezer pontot, pedig ezen a napon a technikával is meg kellett küzdenie. A pontversenyben rögtön felugrott a hatodik helyre.
A harmadik nap végén – hasonlóan az elsőhöz – ismét a „sűrűben”, a középmezőny tagjaként tért vissza a dunaújvárosi repülőtérre, de helyzete nem romlott sokat, csupán két hellyel csúszott vissza az összetettben.
A keddi nap ismét a jobbak közé tartozott, a Sárkeresztúr–Üllés–Pécsvárad–Kisapostag útvonalon a fél országot berepülve, 417,31 kilométert megtéve hatodik lett, amivel megerősítette a hatodik pozícióját. A 6. versenynapon tizenegyedikként ért célba és az addigi legjobb helyezését (5.) könyvelhette el összetettben. Csütörtökön 264 kilométert megtéve 13. lett, és 4841 ponttal a 6. pozícióból várhatta a folytatást, ami végül elmaradt, mert pénteken a viharosra forduló idő miatt nem engedték a magasba a repülőket. Szombatra ugyan kiírták Bodajk érintésével a napi penzumot, ám végül kora délután lefújták a versenyt, mert a tervezett útvonalon csapadékot jelzett a meteorológia. Mindez azt is jelentette, hogy a csütörtöki állás szerint hirdettek végeredményt, amit szombaton este meg is tartottak. A FAI Club kategóriát végül Tamás Ferenc (Délvidéki AC) nyerte Veigli Szabolcs (MALÉV RK) és Korom Attila (ARK) előtt.

B. P.

error: Content is protected !!