
Bár még csak 2026 márciusát írjuk de máris gőzerővel működik a kick-boksz sportolók versenyidénye. Az elmúlt hétvégén az olaszországi Jesolóban rendezték meg a hagyományos világkupát, ahol óriási létszámú induló lépett küzdőtérre. A 46 ország 433 klubjának 2408 versenyzője 3996 nevezéssel vett részt a négy napig tartó viadalon.
Természetesen nagy létszámmal indultak el a Magyar Kick-Box Szövetség tagjai is, hiszen ez a verseny erősen bele számított az utánpótlás ranglistába, aminek tétje a kick-boksz utánpótlás világbajnokságra való kijutás. A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai közül a Békéscsabai JALTE-Debreczeni Team és a Battonyai Barátság SE küldött sportolókat.
– Az előzetesen látszott, hogy ez egy nagyon komoly verseny lesz és aki ezen át tudja magát verekedni, az esélyes lesz az őszi világbajnokságra való kijutásra is. Nem egyszer 64-es tábláról kellett bekerülni érmes helyre. Ennek megfelelően hullámzóak lettek az eredmények, voltak akik, jól szerepeltek de azért kijöttek a hiányosságok is. A küzdelmeket nézve azért megállapíthatjuk, hogy szépen fejlődünk, látszik a belefektetett munka, de látszik az is, hol kell még javulnunk ahhoz, hogy még eredményesebbek legyünk – értékelte a magas színvonalú versenyt JALTE-Debreczeni Team vezetőedzője, Debreczeni Dezső.
A Békéscsabai JALTE-Debreczeni team csapata összesen 2 arany-, 5 ezüst- és 10 bronzérmet szerzett és várja a következő nagy megmérettetést, a március végi Békéscsabai Kick-boksz Diákolimpia országos döntőt.
A battonyai Mezei Nikolett a ringben full-contact-ban próbálta ki magát és ötödik helyen végzett, csakúgy mint a tatamin fiatal klubtársa, Téglás Adrienn.

Érmes békéscsabai versenyzők. Point-fighting szabályrendszer. Felnőtt. 69 kg: 3. Viczián Dániel. 50 kg: 3. Debreczeni Frida. Junior. 50 kg: 2. Debreczeni Frida. 65 kg: 3. Tóth Izabella. Kadet 2 (ifjúsági). 32 kg: 2. Antal Benjámin. 52 kg. 3. Szikora Gergő Mihály. 57 kg: 1. Szikora Bence. +69 kg: 3. Tóth Bence Adrián. Kadet 1 (serdülő). 28 kg: 1. Griecs Ábel. Kadet 1 csapat: 3. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Hugyecz Donát, Peregi Botond, Tóth Kevin). Gyermek. 21 kg: 2. Gróf Nándor. +36 kg: 2. Lakos Zente. 24 kg: 3. Born Heidi. 33 kg: 3. Batke Eszter. 36 kg: 2. Batke Eszter.
Light-contact. Junior korosztály. 50 kg: 3. Debreczeni Frida. Kadet 2 (ifjúsági). 37 kg: 3. Jancsó Csenge.
