Márton Anita a hatodik legjobb eredménnyel bejutott a súlylökés döntőjébe az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki selejtező második sorozatában 17,99 méterre repítette a szert.
A 16 fős magyar küldöttség legnagyobb sztárja, az olimpiai bronzérmes, tető alatt világbajnok dobóatléta 18,22 méteres idei legjobbal érkezett Törökországba, és a papírforma alapján a legjobb nyolcba jutásra minden esélye megvolt. Az első sorozat ugyanakkor még nem sikerült igazán jól neki, a súlygolyót csak 16,99 méterig repítette, amivel csupán a kilencedik helyen állt a kör után. A másodikban aztán megnyugtatta az érte szurkolókat, kereken egy métert javított, a 17,99 méterrel pedig a hatodik helyre lépett fel. Eredményén az utolsó kísérletével nem tudott javítani (17,50 m), ám döntője nem forgott veszélyben, a mögötte állók nem tudták megelőzni, így készülhet a pénteken magyar idő szerint 18.53-kor kezdődő fináléra.
– Elég hosszú volt a nap így, hogy este háromnegyed kilenckor kezdtünk, de örülök a döntőbe jutásnak – nyilatkozott az M4 Sportnak Márton Anita, aki pénteken szeretne jóval 18 méter felett teljesíteni. – Korábban volt egy kis mélypontom, néhány nehéz hét, de az utolsó egy héten már jól mentek az edzések, és az a cél, hogy holnap az idei legjobbamnál jobbat lökjek.
A pénteki nap során a női súly mellett még hat számban osztanak érmeket.
(MTI)