Megvannak a játéknapok a sakkozók csapatbajnokságaira

Májusig még ki kell tartaniuk a csapatbajnoki küzdelmeket kedvelő sakkozóknak. Fotó: Mónus Zoltán

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) elnöksége pénteki ülésén jóváhagyta a 2021. évi NB-s csapatbajnokság időpontjait is. A konkrét versenykiírás kiadására csak később kerül sor, a már elfogadott, legfontosabb időpontok azonban ismertté váltak. Az MSSZ vezetése ugyanakkor figyelemmel kíséri a járványügyi helyzet alakulását, és szükség esetén fenntartja a jogot a most megállapított dátumok módosítására.

Ezek alapján a csapatoknak legkésőbb 2021. március 7-ig kell leadniuk a nevezéseiket ahhoz, hogy a március 20-i sorsoláskor figyelembe vegye őket a szövetség. A korábbi őszi-tavaszi rendszerű  lebonyolítást váltó éves rendezés miatt az átigazolási időszakot 2021. március 28-ig hosszabbították meg, ugyanez a külföldi és vendégjátékosi licence-ek kiváltásának határideje is, míg az erőlistákat április 4-ig kell leadni, így a megyei csapatbajnokságok akár április közepén elindulhatnak.


A fordulók időpontjai: 2021. május 2., 9. (mindkettő csak a 11 fordulós csoportok számára), május 30., június 6., 20., szeptember 5., 19., október 3., 17., november 21., december 5.
Ifjúsági játékosnak a 2003. január 1-jén vagy azután született versenyzők számítanak majd.
A 2021. évi versenyengedélyeket  nem szükséges decemberben kiváltani, mivel nincs évad közbeni erősorrend-újraérvényesítés. Értelemszerűen az erőlistára csak olyan játékosok vehetők majd fel, akik az adott csapatnál érvényes versenyengedéllyel vagy vendégjátékosi licence-szel (és anyaegyesületükben versenyengedéllyel) rendelkeznek.
További információ a versenyiroda@chess.hu email címen kapható.