Mezei Nikolett megvédte világbajnoki címét

Mezei Nikolett számára rosszul indult, mégis parádésan végződött a világbajnokság

Amikor a portugáliai WAKO kick-box világbajnokság első napján Mezei Nikolett vereséget szenvedett szlovén ellenfelétől, sok szakmabeli jelezte, semmi gond, hiszen a battonyai taekwon-dós kick-box versenyző inkább a combrúgásos szabályrendszer, a kick-light esélyese, melyben címvédő is.

Valóban ez történt, már nagyon várta a csütörtököt, amikor egy kemény bolgár ellenfélen jutott túl. Aztán a döntőbe jutásért könnyebben verte a venezuelai riválist, úgy várta a döntőt a spanyol Marta Campo Gonzalez ellen, hogy korábban már háromszor legyőzte ellenfelét.
A papírforma most is érvényesült. Mint arról Rádai Roland edző beszámolt, a mérkőzés úgy alakult, ahogyan azt várták. A spanyol lány teljesen másként kezdett, mint korábban. Szemmel láthatóan tartott a magyar versenyzőtől. Amíg korábbi ellenfeleit agresszíven letámadta, most óvatosan indított, Mezei Nikolett pedig ezt kihasználta. Rúgásokkal távol tartotta, oldalt mozgott, a hátsó kezes egyenesekkel és pontos combrúgásokkal pedig egyre több pontot gyűjtött, végül mind a három menetet nyerve, egyértelmű győzelmet aratott. Ráadásul jellemző kondíciójára, hogy erőnlétileg is jobban bírta, nem érezte fáradtnak magát. A spanyol lány a végén már lelkileg is feladta, nem tudott hajrázni sem.
Mezei Nikolett így megvédte két évvel ezelőtt megszerzett világbajnoki címét a szurkolók, edzői, Rádai Imre és Rádai Roland, valamint a szövetségi kapitány, Dancsó Zoltán nagy örömére. Mivel még mindig nagyon fiatal, jó pár további címvédés is beleférhet a sportpályafutásába!

G. L.