Mezei Nikolett sikeres felnőtt debütálása

Mezei Nikolett három győztes meccsel és két bajnoki aranyéremmel indította karrierje felnőtt szakaszát

Hosszabb és kényszerű várakozás után beindult a Magyar Kick-box Szövetség versenyrendszere is. A hét végén rendezték meg a felnőtt light-contact és kick-light magyar bajnokságot Szombathelyen. A résztvevők létszámán látszott a hosszabb kihagyás, de akik lejöttek, élvezetes és gyakran kemény csatákat vívtak. A Battonya Barátság SE élversenyzője, Mezei Nikolett először indult a felnőttek között.

Mivel korábban több korosztályos világ és Európa-bajnoki címet is szerzett taekwon-do és kick-box sportágban, várható volt, hogy ebben a mezőnyben is meghatározó szerep jut majd számára. Így is történt, light-contact és kick-light szabályrendszerben egyaránt bajnok lett, kiharcolva ezzel az indulás jogát a felnőtt világbajnokságon, amit a tervek szerint október közepén rendeznek meg az olaszországi Jesolóban.
Edzője, Rádai Roland szerint„Niki egész évben edzésben volt, de így is meglátszott a teljesítményén, hogy a vírus okozta helyzet miatt elmaradtak a versenyek. Közrejátszott ebben az is, hogy ez volt élete első felnőtt versenye.

Light-contact kategóriában kiemelt volt, így csak a döntőt kellett vívni. Ahogy az első mérkőzések szoktak alakulni a versenyeken, elég görcsös 3 x 2 perc kellett számára a győzelem megszerzéséhez. Nem sikerült tökéletesen beosztania az energiáját sem, de a rutin és a taktika nem hagyta veszni az aranyérmet.
Kick-light kategóriában az első mérkőzést sokkal frissebben kezdte, ellenfelét rendre megelőzve, közbe támadva sikerült annyi pontot szereznie, hogy időn belül technikai k. o.-t hirdettek a bírók. A döntőben már egy rutinos versenyző várta, de Niki a nap legjobb formáját hozta. Végig mindhárom bírónál vezetett, tökéletesen oldotta meg a küzdelmi szituációkat és jól osztotta be az erejét, így hatalmas öröm volt felnőttként is a válogatottban tudnia magát.

G. L.

error: Content is protected !!