
Szerda reggel elrajtolt az ICF Gyorsasági és Para Kajak-Kenu Világbajnokság. A németországi kvótaszerző esemény első délelőtti programját a kajak négyesek zárták, mindkét magyar hajóban volt viharsarki érdekeltség is.
Ahogy korábban kiemeltük mind a férfiaknál, mind a nőknél óriási jelentősége van a számnak, hiszen csak itt, Duisburgban lehet olimpiai kvótákat szerezni. A hölgyek kezdték, akiknél a futamok első helyezettjei automatikusan kvalifikálták magukat a döntőbe. Ide várta magát a Gazsó Dorka, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Hadvina Dóra egység is, azonban a kínaiak mögött meg kellett elégedniük a második, középfutamot érő hellyel.
A férfiaknál ezzel szemben a helyezésektől függetlenül mindenkinek mennie kell a középfutamban is. A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor alkotta hajó remek pályával nyerte előfutamát, ami nagy önbizalmat adhat a továbbiakra. Erre szükség is lesz, hiszen a döntőbe jutásért pénteken többek között a spanyolokkal, a németekkel és csehekkel is meg kell mérkőznie a srácoknak.