Mozgalmasan telik az év vége az atlétáknál

Míg Oláh Barbara az új távval ismerkedik, addig Karsai Gábor megjavította egyéni rekordját félmaratonon

Mozgalmasan telik az év utolsó hónapja is a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club háza táján. Az egyesület – melynek irányítását új elnökség vette át – készül a hagyományos Szilveszteri Futógálára, közben több versenyzője a 2023-as budapesti világbajnoksághoz igazodva kezdi meg a felkészülést, de akad olyan is, aki számára még tart a versenyévad.

A BAC körüli aktualitásokat kezdjük a tisztújítással, hiszen a klub zavartalan működése tekintetében ez volt a legfontosabb történés. Már csak azért is, mert a korábbi elnök, dr. Ferenczi Attila sajnálatos haláláig odaadó munkával látta el az irányítást. Utódja Juhász István ügyvéd, önkormányzati képviselő lett, Tóth Sándor mesteredző, ügyvezető igazgató az alelnöki posztot kapta meg, míg az elnökség tagjává Varga Tamás alpolgármestert, Bagi Árpád edzőt, valamint dr. Kovács Mihályt, a Békés Megyei Kórház gazdasági igazgatóját választották. Az új vezetőség személyi összetétele a korábbi szakmai és a gazdasági nívó fenntartására is garancia lehet.

A sportszakmai kihívások tekintetében rövid távon a küszöbön álló 34. OTP Bank-Szilveszteri Futógála előkészületei állnak fókuszban, hosszabb távon pedig a 2023-as évi budapesti szabadtéri világbajnokság, ahol remények szerint a klub több versenyzőjéért szoríthatunk. Erre az egyetlen magyar világbajnok, Márton Anita mellett a gyalogló, Oláh Barbara pályázik jó kilátásokkal, aki a 35 kilométeres hosszabb távon próbál versenyre kelni a nemzetközi elittel, illetve kedvező esetben a fiatal sprinter, Steigerwald Ernő juthat még el. Ők valamennyien a fővárosi rendezvényhez igazítják a felkészülésüket, hogy ott mutathassanak topformát.
A 18 esztendős hosszútávfutó, Karsai Gábor velük ellentétben napjainkban nyújtotta élete legjobbját. Az elmúlt hétvégén Montenegróban állt rajthoz egy felnőtt félmaratoni viadalon, ahol 1:07:35 órás időeredménnyel az 5. helyen ért célba legjobb junior korú futóként. Ez két perccel jobb a korábbi egyéni rekordjánál, és csupán 25 másodperccel maradt el a felnőtt országos csúcstól.