Nadj Levente 47 másodpercen belül a döntőben

Nadj Levente ötödik helyen végzett Tallinnban. Fotó: atletika.hu

Elképesztő formában versenyzett csütörtökön a tallinni U20-as Európa-bajnokságon Nadj Levente, aki a 400 méteres síkfutás előfutamában (47,34), majd a középdöntőjében (46,90) futott egyéni csúcsot. A Békéscsabai AC sprintere a péntek délutáni döntőben is odatette magát, hiszen újfent remek idővel, 46,98-al a nagyszerű ötödik helyen ért célba.

Érdekes kacskaringók jellemezték Nadj Levente eddigi pályafutását. A 2003. február 7-én született fiatalember nevelőedzője az a Forczek Győző volt, aki az évek során több más szép pályát befutó tehetség útját is egyengette. Levente 13 éves korában került a tapasztalt szakemberhez, Adorján Lászlóhoz, akinél távolugróként kezdett.
– Ígéretes atlétának tűnt, aki a korosztályos bajnokságokon dobogós helyezéseket ért el – emlékezett vissza tanítványa korábbi időszakára egyik edzője, Adorján László. – A térde azonban nem bírta a távolugrást, rendszeresen fájdalmakkal küszködött, ezért 2018-ban átváltottunk futásra. Kitapasztaltuk, hogy milyen jellegű munkát végezhet. Az egyik lábán a csontizomzatot kell megerősítenünk, ami hosszú folyamat. S bár teljesen még nem szűntek meg a fájdalmai, ez ma már egyre ritkábban zavarja.
Adorján László Erdős Péterrel együtt felügyeli Levente és a csoportjába két éve bekapcsolódó, másik Eb-résztvevő, Tallinnban középdöntős Steigerwald Ernő munkáját.
– Péter írja az edzéstervet, amit közösen megbeszélünk. Ő is, én is hetente három edzést tartunk nekik – tette hozzá Adorján László.


Nadj Levente tavaly éppen klubja versenyén az U18-as és az U20-as korosztályban is országos csúcsot futott 300 méteren (33,82), és ezzel berobbant a korosztályába. A pandémia az ő pályafutásába is „beleszólt”, hiszen hiába harcolta ki az ifjúsági Eb-n való részvételt, nem indulhatott, mert eltörölték. A fiatal futó 400 méteren 2020-ban 47,39-el megfutotta az egyéni rekordját, s a tavaly az év ifjúsági atlétájának megválasztott tehetségnek végül ez utóbbi lett az igazi száma. Levente júliusban már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, a bulgáriai csapat Európa-bajnokságon szerepelhetett a váltó tagjaként.
S akinek esetleg kétségei lettek volna, hogy Levente esetleg túlságosan is megnyugodva áll oda a döntőhöz, nagyot tévedett. A nem a legjobb helyről, az 1-es pályáról elrajtolva borzasztóan erősen kezdett, és a célegyenesbe fordulva mintha a 4. helyen állt volna, végül nagyot hajrázva, 46,98 másodperccel a nagyon előkelő 5. helyen viharzott a célba. Az Eb-n háromszor futott jobbat a tavaly elért egyéni csúcsánál, bravúros teljesítmény! Az aranyérmet a brit Edward Faulds szerezte meg 45,72-vel.
– Úgy gondoltuk, hogy Levente kettőt fut az Eb-n, erre csak legmerészebb álmainkban gondoltunk – kommentálta Nadj szereplését Adorján László.
Az egyéni verseny után a 4×400 méteres váltóban is nagyszerűen szerepeltek szombaton a békéscsabai futók a tallini U20-as Európa-bajnokságon. A békéscsabai Nadj Levente, Steigerwald Ernő, a vasasos Bánóczy Árpád és a veszprémi Molnár Attila alkotta kvartett a háromból az első előfutamban kapott helyet és az olasz, illetve a fehérorosz négyes mögött a harmadik helyen végzett 3:10,26 perces idővel és bejutott a vasárnap esti döntőbe. Steigerwald Ernő kezdte, majd Nadj Levente zárta a váltóversenyt, mindketten alaposan kivették részüket a sikerből. A magyarok mellett a német, a francia, a lengyel, az olasz, a fehérorosz, a brit és a norvég négyes várhatja a finálét.

B. P.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!