
Lezajlott a gyermek korosztályú úszók idei magyar bajnoksága, amelynek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont négy napon át. Már az egy külön érdekesség, hogy az esemény versenyigazgatója az egykori remek békéscsabai úszó, Katona Zsolt volt, aki nem mellesleg a vásárhelyi uszoda igazgatója is. A versenybíróság elnöke pedig az a szintén egykori békéscsabai úszó, majd edző, Lázár Olga volt, aki egy ideig a vezetőedzői szerepkört is ellátta a viharsarki klubon belül.
De maradjunk a 13–14 éves fiúk és a 12–13 éves lányok korosztályos bajnokságánál. Az idei eseményen 71 klub 333 úszója teljesítette azt a szintidőt, ami által kvalifikálhatták magukat a bajnokságra. A megannyi fiatal 1642 rajtot teljesített a négy nap során.
Szűkebb pátriánkat a Békéscsabai Előre Úszó Klub 12, a Békési Úszó Klub Egyesület 6, a Gyulai Várfürdő és a Tótkomlósi Úszó Egyesület 2-2, a Gyomaendrődi Körös Úszó Egyesület egy versenyzővel képviseltette.
A FINA pontverseny alapján abszolút kategóriákat is meghirdettek, itt az első tíz helyezettet regisztrálták. Örömteli, hogy a békéscsabaiak 13 éves hölgyversenyzője, Nagy-Benedek Izabell is bekerült a legjobbak közé, 644 ponttal a nyolcadik helyen kötött ki a 100 méteres mellúszásban elért 1:14,25 perces eredményével, amivel nem mellesleg ezüstérmes lett. A fiúknál a 14 éveseknél a békési Kis Norbert a 10. helyen zárt a 100 méteres gyorsúszásban elért 56,27 másodperces eredményével.
Szarvas János, a békéscsabaiak vezetőedzője elégedettséggel nyugtázta a klub fiataljainak teljesítményét, amikor így fogalmazott: – Mindenképpen biztató, hogy három versenyzőnk, Nagy-Benedek Izabell, Perza Berta és Takács Botond is döntőt úszhatott. A két lányversenyzőnk esetében pedig az is nagy előny, hogy több úszásnemben és távon is remekül helyt álltak. Iza ráadásul a 200 méteres mellúszásban is finalista volt, ahol negyedikként ért célba, csak éppen szabálytalan úszás miatt kizárták. Esetében egyébként az is érdekesség, hogy év közben még nem látszott, hogy ekkora lesz a teljesítmény javulása. A mellúszó számokban három, illetve nyolc másodpercet javított, a hosszútávú gyorsúszásokban még nagyobbat. De igaz ez Bertára és Botondra is. Ami pedig a váltószámokat illeti: klubunk korábban ritkán tudott négy ütőképes versenyzőt kiállítani, most viszont négy számban is döntőzött a kis kollektívánk, ami ugyancsak biztató a jövőt tekintve.
Nagy-Benedek Izabell edzője, Petróczki Zsombor pedig így fogalmaz: – Két éve került hozzám Iza, akiről elmondhatom, kimondottan szorgalmas, alázatos a sportág iránt és remek versenyzőtípus, nem izgul túl semmit. Edzésen és a versenyeken is maximalista, fegyelmezett, és betartja az edzői utasításokat. Igaz, most volt egy kis kivétel, amikor arra kértem, hogy a 800 méteres gyorsúszást vegye egy kicsit lazábban, mert nem sokkal utána jön a 100 méteres mellúszás döntője. Ám észrevette, hogy a nyolcszázas mezőny is lazábbra veszi, ezért kicsit megpörgette, aminek jutalma az ezüstérem. Utólag nézve: jó döntése volt. Egyébként nagy edzői feladatot ró ránk az, hogy mellúszásban és hosszútávúszásban is jeleskedik, ez a kettő általában nem jár párban, ám jó edzettségi állapotának köszönhetően szépen hozta az eredményeket.
Miként az előző héten, ezúttal is megcsíptek érmes helyezést a békésiek Kis Norbert révén, akinek edzője, Szegedi Szabolcs így értékelte a bajnokságon szereplő tanítványai mérlegét: – Az előzetes eredmények alapján gondoltam, hogy idén is lesz dobogós helyezésünk ebben a korosztályban is. Akár több is lehetett volna, ha Kis Norbi éves felkészülése teljesebb lett volna, ám nagyon sokat betegeskedett, legalább tíz alkalommal meg kellett szakítanunk a téli alapozó munkát. Talán ez is rányomta bélyegét a 100 méteres számokra, ahol a táv második felében visszaköszönt a sok kihagyás, de szerencsére az ötven méteren, azért ott volt a legjobbak között. És még így is voltak olyan eredményei, ahol idei legjobbját érte el, miként a másik két döntősünk, Kendrella Bence és Molnár Zsolt is.
A Békés megyei döntősök. Fiúk. 50 m gyors, 14 évesek: 3. Kis Norbert (Békés) 25,60. 100 m gyors, 14 évesek: 4. Kis Norbert 56,27. 400 m gyors, 13 évesek: 8. Molnár Zsolt (Békés) 4:41,71. 800 m gyors, 13 évesek: 7. Molnár Zsolt 9:24,53. 1500 m gyors, 13 évesek: 7. Molnár Zsolt 18:08,40. 100 m pillangó, 14 évesek: 5. Kis Norbert 1:01,84. 200 m pillangó, 14 évesek: 7. Kis Norbert 2:18,66. 200 m hát, 14 évesek: 7. Takács Botond (Békéscsaba) 2:19,48. 100 m mell, 13 évesek: 6. Kendrella Bence (Békés) 1:16,40. 200 m mell, 13 évesek: 6. Kendrella Bence 2:46,14.
Lányok. 200 m gyors, 13 évesek: 8. Perza Berta (Békéscsaba) 2:14,24. 400 m gyors, 13 évesek: 4. Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 4:37,75. 800 m gyors, 13 évesek: 2. Nagy-Benedek Izabell 9:31,39. 800 m gyors, 13 évesek: 2. Nagy-Benedek Izabell 18:05,27. 100 m pillangó, 13 évesek: 8. Perza Berta 1:09,46. 100 m hát, 13 évesek: 6. Perza Berta 1:10,28. 200 m hát, 13 évesek: 6. Perza Berta 2:30,18. 100 m mell, 12 évesek: 6. Kállai Hanna (Gyulai Várfürdő) 1:20,41. 13 évesek: 2. Nagy-Benedek Izabell 1:14,25. 200 m mell, 12 évesek: 6. Kállai Hanna 2:54,82.
Váltók. 4×100 m leány gyorsváltó: 5. Békéscsaba (Nagy-Benedek Izabell, Vasas Vivien, Papp Hanna, Perza Berta) 4:16,70. 4×200 m leány gyorsváltó: 7. Békéscsaba (Nagy-Benedek Izabell, Vasas Vivien, Papp Hanna, Perza Berta) 9:21,80. 4×100 m leány vegyesváltó: 7. Békéscsaba (Papp Hanna, Nagy-Benedek Izabell, Perza Berta, Vasas Vivien) 4:46,13. 4×100 m mix gyorsváltó: 4. Békéscsaba (Takács Botond, Nagy Szabolcs, Perza Berta, Nagy-Benedek Izabell) 4:02,84.
Jávor Péter