Négy országból várnak harcosokat Orosházára

Szokatlan látvány, amikor száznál több harcos küzd egyszerre

Ritka és valóban embert próbáló erőpróba vár azokra a harcművészekre, akik elindulnak 3. Nemzetközi 100 Fight Challenge eseményen. Nem verseny ez, hiszen a cél az indulóknál elsősorban önmaguk legyőzése.

Négy ország, 10 világszervezet 146 indulóját láthatják az érdeklődők belépődíj ellenében szeptember 3-án, szombaton 12 órától Orosházán, a Városi Sportcsarnokban. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kört vezető Shihan Zsiga Zsolt VI. DAN kyokushin karate mester által szervezett rendezvényen közel harminc bátor vállalkozó próbálja ki a százszor egy perces küzdelmet, míg a többi versenyző 10-80 ellenféllel fog megküzdeni.
Száz perc alatt száz ellenféllel kell küzdeni, egy-egy kör közt húsz másodperc a pihenő. A küzdelmeknél a testre mért ütések és a test és combrúgások lesznek a kemények, a fejet csak érintőlegesen lehet támadni zsákoló kesztyűs kézzel; erre a küzdősportokban jártass tapasztalt bírák is ügyelnek majd, akik a küzdő párok között folyamatosan mozognak, figyelnek, és ha kell, közbe is lépnek. A kihívás nyílt, nem irányzat függő. A kyokushin karate, ashira karate, goju ryu karate, shotokan karate, kick-box, ökölvívás, shindokai, MMA, kempo irányzathoz tartozók egyaránt részt vesznek rajta, ami egyben erősíti is a különböző harcművész irányzatok közötti sportbarátságot. Mert az ilyen rendezvénynek ez a fő célja, mindenki érezhesse győztesnek magát a végén!

G. L.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!