Nemzetközi sakktorna kezdődik Gyulán

A mezőny legmagasabb élőpontjával rendelkező tagja, az orosházi Horváth Zsolt lesz. Fotó: Mónus Zoltán

Csütörtöktől vasárnapig első alkalommal állítanak emléket Gyulán a helyi sakkcsapat ikonikus játékosának, Csomós Jánosnak. A 7 fordulós svájci rendszerű emléktorna keretében az utóbbi évek legnépesebb mezőnyét várják az eseménynek otthont adó Hőforrás Hotelbe.

Előzetesen 79 sakkozó regisztrált a viadalra, közülük tucatnál többen érkeznek a határon túlról. Kuriózumnak ígérkezik a féltucat kirgiz résztvevő szereplése, mellettük öten Románia partiumi részéből neveztek, illetve lesz egy-egy indiai, moldáv, valamint magyar származású német tagja is a viadalnak.
Az ünnepélyes megnyitót csütörtökön 10 óra 20 perckor tartják meg az eseménynek helyet biztosító szálloda konferencia termében, azt követően az első két fordulót is lebonyolítják. Pénteken és szombaton újabb két-két partit váltanak a résztvevők 9 és 15 órás kezdéssel, vasárnap délelőttre pedig az izgalmasnak ígérkező záró kör marad.
Az eredményhirdetéskor az első hat helyezett részesül pénzdíjazásban, ezen felül további különdíjak is gazdára találnak. Értékszámok alapján kimagaslik a makói klub orosházi FIDE-mestere, Horváth Zsolt (2390) és az indiai nemzetközi mester, Roy Prantik (2366), de mivel rajtuk kívül számos címviselő alkotja a mezőnyt, nem tekinthető kétesélyesnek a verseny.

A menetrend
Csütörtök
10.20: Megnyitó
10.30: 1. forduló
15.00: 2. forduló
Péntek
9.00: 3. forduló
15.00: 4. forduló
Szombat
9.00: 5. forduló
15.00: 6. forduló
Vasárnap
9.00: 7. forduló
11.30: Eredményhirdetés


error: Content is protected !!