Nemzetközi sakkverseny Gyulán

Samu Sorin-Mihai és Kunos Zoltán (jobbról) csatája a tavalyi versenyen. Fotó: Kiss Zoltán

Szerdától vasárnapig a gyulai Hőforrás Hotel és Üdülőszövetkezet konferenciaterme biztosít helyet a 2019 augusztusában, 68 éves korában elhunyt egykori emblematikus helyi játékosnak, Csomós Jánosnak emléket állító, 7 fordulós FIDE sakkversenynek.

Mint arról Somogyi Gábor főszervező beszámolt, a viadal célja a megemlékezés mellett versenylehetőség biztosítása, illetve a történelmi város felfedezése a résztvevők számára. Az előzetes nevezések alapján 80 körüli létszámot várnak, a mezőny idén is A- és B-jelű csoportban csatázik. Előbbiben a címvédő, Zámbó Zoltán hiányában a dévaványai FIDE-mester, Fekete Albert rendelkezik a legmagasabb Élő-pontszámmal, a dolgát mások mellett öt további címviselő nehezítheti meg. A résztvevők között ott találhatjuk az elmúlt évben második helyen végző orosházi Kunos Zoltánt, illetve a harmadiknak járó díjat begyűjtő szentesi Fábián Nagy Sándort. A mezőny nemzetközileg is színes lesz, a szomszédos Romániából, Németországból és a távoli Kirgizisztánból nevezett több versenyző.
A verseny megnyitója szerdán 12.30-kor lesz, azt követően az első partikat is lejátsszák. A csütörtöki és szombati napokon lesz dupla forduló, pénteken és vasárnap csak délelőtt játszanak.