
Nincs már pontveszteség nélküli együttes a magyarbiliárdosok OB III.-as csapatbajnokságában sem. A 8. fordulóban a tótkomlósiak gondoskodtak arról, hogy megszakadjon az A-jelű csoportot addig hibátlan teljesítménnyel vezető Korona „C” nagy sorozata, ezzel pedig fel is zárkóztak a gyomaendrődiek mögé.
A B-jelű ötösben épp fordítva alakult a helyzet. Ott ugyanis az élen álló Korona „A” rangadó jellegű meccset nyert a DABE-Malom ellen, ezzel nem csak a pozícióját erősítette meg, de most már vesztett pontok tekintetében is a legjobb. A C csoportban továbbra is három együttes verseng az elsőségért. Közülük azonban csak a Nagymágocs tudott nyerni. Mutatjuk a harmadik vonal 8. játéknapja körképét.
A csoport:
Kiséri BK–Csabai Szenior 7:1
Győztesek: Gyenes Mihály, Horváth Imre, Demeter Sándor, Kálmán Pál, Pintér Máté, a Demeter Sándor, Gyenes Mihály páros, valamint a staféta, illetve a Gróza Péter, Knyihár György páros.
Tótkomlósi BK III.–Korona C Gyomaendrőd 5:3
Győztesek: Kovács Antal, Nyíri Zoltán, Zsingor Péter, a Baczovszki János, Lukács Tamás páros, valamint a staféta, illetve Balázs Csaba, Fülöp Imre, a Balázs Csaba, Kardos Tibor páros.
Szabadnapos: Komádi BK.
A 6. fordulóból elnapolt Komádi BK–Kiséri BK mérkőzést később pótolják.
Az állás: 1. Korona BK Gyomaendrőd „C” 12 pont (38:18, 7 mérk.), 2. Tótkomlósi BK III. 9 (30:18, 6), 3. Kiséri BK (Szentes) 6 (23:17, 5), 4. Csabai Szenior 3 (20:36, 7), 5. Komádi BK 0 (9:31, 5).
B csoport:
DABE-Malom–Korona A Gyomaendrőd 3:5
Győztesek: Forrai Szilveszter, Molnár Sándor, Gulyás Rezső, illetve Bukva Imre, Tóth Benjámin, a Tóth Benjamin, Tóth Róbert, és a Bótos Attila, Bukva Imre páros, valamint a staféta.
Szikora Baráti Kör–Sörpatika 6:2
Győztesek: Benyovszki János, Kovács János, Móricz László, Lakatos Lajos, a Benyovszki János, Móricz László, valamint a staféta, illetve Fekete József, és a Fekete József, Nagy Mihály páros.
Szabadnapos: Békéssámsoni TSE.
Az állás: 1. Korona BK Gyomaendrőd „A” 12 (37:19, 7), 2. DABE-Malom 9 (33:15, 6), 3. Szikora Baráti Kör (Mezőberény) 6 (248:32, 7), 4. Békéssámsoni TSE 5 (24:24, 6), 5. Sörpatika (Pusztaföldvár) 0 (10:38, 6).
C csoport:
DABE Nagymágocs–Amnézia 6:2
Győztesek: Lévai Tibor, Stibló Győző, Móza Bálint, Pinka László, a Lévai Tibor, Móza Bálint páros, valamint a staféta, illetve Nádra Gábor, és a Boros József, Nádra Gábor páros.
Okányi BK Pelikán II.–Agrimill-Szikora BK „B” 4:4
Győztesek: Juhász Viktor, Gellén József, a Hőgyes Attila, Juhász Viktor páros, valamint a staféta, illetve Csejtei János, Sánta Péter, Pardi Tamás, és a Boczonádi Lajos, Pardi Tamás páros,
Nyerő Team–Jóbarát BK II. 5:3
Győztesek: Zsilinszki Mihály, Gyebrovszki György, Molcsányi László, a Kruchió Sándor, Hrabovszki András páros, valamint a staféta, illetve Bereczki Sándor, Nagy Gábor, és a Bereczki Sándor, dr. Szabó László Károly páros.
A Jóbarát BK II.–Amnézia mérkőzést március 14-én játsszák le.
Az állás: 1. Agrimill-Szikora BK „B” 11 (38:26, 8), 2. DABE Nagymágocs 10 (35:29, 8), 3. Jóbarát BK Békés II. 9 (31:25, 7), 4. Nyerő Team (Békéscsaba) 8 (34:0, 8), 5. Okányi BK Pelikán II. 6 (26:30, 7), 6. Amnézia (Gerendás) 0 (12:36, 6).
