Olimpiára készülnek a sakkozók

A férfiak jó szereplése a békéscsabai nagymester, Erdős Viktor teljesítményén is múlik

A nőket a harmadik, a férfiakat a hatodik helyre várják a magyar csapatok kapitányai a július végi-augusztus eleji indiai sakkolimpián. A célkitűzésről a hétfői budapesti sajtótájékoztatón esett szó, amelyet egy hónappal a sportág legnagyobb versenye előtt tartott a sakkszövetség vezetése a válogatott játékosok jelenlétében.

Szabó László elnök bevezetőjében felidézte, hogy a 44. sakkolimpiának eredetileg Moszkva lett volna a házigazdája, de az ukrajnai háború miatt a rendezést elvette az orosz fővárostól és a délkelet-indiai kikötővárosnak, Chennainak adta a nemzetközi szövetség, a FIDE. Kitért rá, hogy a következő, 45. sakkolimpiát Budapest láthatja vendégül 2024-ben. Az elnök emlékeztetett, hogy a magyar sakknak nagyszerű a múltja a sportági olimpiákon, amelyeknek nyílt versenyeit tekintve Magyarország a negyedik az örökrangsorban három arany-, hét ezüst- és két bronzéremmel. A női örökranglistán pedig ötödik Magyarország a 2-5-2-es terméssel.
Ami az idei sakkolimpiát illeti, Papp Gábor, a nők kapitánya elmondta, hogy stabil, erős csapat a magyar, amely bármelyik riválisát képes megverni, és kijelentette, hogy a harmadik helyre várja az együttest.
– Érmet szeretnénk nyerni, de ehhez komoly szakmai teljesítmény kell a szerencse mellett – fogalmazott.
Ács Péter férfikapitány ütőképes, profi csapatként jellemezte a válogatottat, amelynek esetében azonban – tette hozzá – még korai elvárásokról beszélni, mivel egyelőre nem ismert a teljes mezőny. Az bizonyos, hogy Oroszország és Fehéroroszország nem szerepelhet, és úgy hírlik, hogy Kína sem indul a legerősebbek közül, de a szervezők tájékoztatása szerint a férfiaknál így is 190, a nőknél 150 csapat részvétele várható.
– A cél, hogy az első hatban végezzünk, amit akkor érhetünk el, ha a 11 versenynap alatt végig kiemelkedő játékot nyújtunk – mondta.
A július 28. és augusztus 10. között esedékes sakkolimpián résztvevő magyar csapatok összeállítása. Nők: Hoang Thanh Trang, Terbe Julianna, Lázárné Vajda Szidónia, Gara Tícia, Gaál Zsóka. Férfiak: Berkes Ferenc, Bánusz Tamás, Erdős Viktor, Gledura Benjámin, Kántor Gergely.

(MTI)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!