Opavszky Márkéknak nem jutott érem

A Kurucz Levente, Opavszky Márk duó a táv második felében nem tudta tartani a németek tempóját. Fotó: MKKSZ

Azok után, hogy szombaton Keller Gergő a magyar négyes hajóval hetedik helyen ért célba 500 méteren, vasárnap a másik szarvasi nevelésű kajakos, Opavszky Márk sem tudott érmet szerezni a csehországi Racicében rendezett síkvizi kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A férfi kajakosok félkilométeres számában az MTK-ban versenyző Opavszky Márk azzal a Kurucz Leventével alkotott közös egységet, akivel májusban, Szegeden világkupát nyert. A döntőt is jól kezdték, a 250-es ellenőrzőpontnál másodikként haladtak át a németek mögött, a folytatásban azonban fokozatosan visszaestek és végül ötödikként értek célba. A szám a németek sikerét hozta, a második helyen a házigazda csehek, a harmadikon az olaszok végeztek. Hozzá kell tenni, hogy a mezőny első hat hajója egy(!) másodpercen belül ért célba!