Orosházára aranyérmek is jutottak

Az orosháziak népes csapata

Két megyei birkózó klub is érdekelt volt a Kiskunfélegyházán rendezett hétvégi Kiskun Kupa meghívásos nemzetközi gyermek, diák, serdülő, kadet és lány egyéni versenynek, mellyel id. Besze Lászlónak állítottak emléket a házigazdák. A szőnyegre lépést megelőzően több mint 300 fiatal mérlegelt.

Az Orosházi Birkózó Egyesület valamennyi korosztályban indult, számos súlycsoportban. Jó páran kitettek magukért közülük, a legeredményesebben a gyermek korosztályú Kovács Zente, illetve a diák I-es Takács Ádám szerepelt, akik megnyerték kategóriájuk versengését. Két-két klubtársuknak jutott ezüst- és bronzérem, továbbá ötödik helyezés. Nem sikerült pontszerző helyen végeznie ugyanakkor Nagy Máténak, Czollner Ábelnek, Hangya Borisznak és Darók Leventének.
A szarvasiak közül ugyancsak ezt a tábort gyarapította Tóth Kevin, Neumann Kristóf és Belincsák Henrik. Három csapattársuk, Jankovszky Vencel, Darvas Krisztián és Szopka Zoltán viszont a dobogó harmadik fokára állhatott, Sükösd Attila edző további két tanítványa az 5. helyen zárta a viadalt.

A szarvasi fiúk váltakozó sikerrel teljesítettek

Megyei eredmények. Gyermek korosztály: 1. Kovács Zente (Orosházi BE), 2. Héjja Péter (OBE), 3. Jankovszky Vencel (Szarvas). Diák II. 29 kg: 5. Hidasi Hunor (Szarvas). 35 kg: 3. Darvas Krisztián (Szarvas). 42 kg: 5. Hevesi János (OBE). 46 kg: 3. Nagy Marcell (OBE). 50 kg: 3. Vas-Szilágyi András (OBE). Diák I. 42 kg: 5. Bogyó Benedek (Szarvas). 58 kg: 3. Szopka Zoltán (Szarvas). 63 kg: 5. Boldizsár Hunor (OBE). 76 kg: 1. Takács Ádám (OBE). Serdülő: 2. Keresztes Máté.


error: Content is protected !!