A hazai szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtökön elfogadta Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitánynak az MKKSZ versenysport bizottsága által is támogatott előterjesztését, eszerint egy kérdés maradt: a női négyes tekintetében még nem dőlt el, hogy Csipes Tamara, Fojt Sára és Gazsó Alida Dóra mellett Pupp Noémi vagy Lucz Anna lesz-e az egység negyedik tagja.
A magyar delegációban két vármegyei férfi kajakos kapott helyet. A legutóbbi ötkarikás játékokon aranyérmet nyerő gyomaendrődi Tótka Sándor (UTE) két számban is érdekelt lesz. K-2 500 méteren a második válogatót, az azt követő szétlövést, valamint az Európa-bajnokságot is megnyerő kettesben versenyez Nádas Bencével. A magyar négyesben kettejüket egészíti ki Csizmadia Kolos és a szarvasi nevelésű Kuli István (Szeged). A világbajnoki ezüstérmes, a szolnoki négyesválogatót megnyerő, valamint az Eb-n negyedik helyen végző kvartettet tehát nem bontotta meg a szövetségi kapitány.
– Ez egy két éve együtt készülő négyes, csupán szakmai szempont volt az, hogy itt az olimpia előtt pár héttel nehéz lenne egy új négyest építeni és behozni egy olyan fiatal párost, amely mind a világkupán, mind a válogatókon jól teljesített. Ez rizikó lenne, látva az olimpia időrendjét is, ahol a páros és a négyes előfutam és a reményfutam is egy napon van. Ennek fényében Csizmadia Kolos és Kuli István csak és kizárólag a négyesre fog koncentrálni, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni ebben a csapathajóban – indokolta döntését Hüttner Csaba.
Az elnökség az utazó csapat mellett a technikai tartalékok névsorát is elfogadta. Ez alapján egy másik szarvasi kajakos, Opavszky Márk (MTK) is folytatja a felkészülést, hogy egy esetleges betegség, vagy sérülés következtében a szövetségi kapitány cserélni tudjon.
Schmidt Gábor, a szövetség elnöke az MTI-nek korábban azt mondta, a hivatalos célkitűzés négy érem, közte egy arany megszerzése. Az előző, tokiói játékokhoz képest 12 helyett 10 számot rendeznek Párizsban.
A párizsi indulók
Férfi kajak:
K-1 1000 méter: Kopasz Bálint; Varga Ádám
K-2 500 méter: Nádas Bence, Tótka Sándor
K-4 500 méter: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor
Női kajak:
K-1 500 méter: Csipes Tamara; Gazsó Alida Dóra
K-2 500 méter: Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara; Lucz Anna/Pupp Noémi, Fojt Sára
K-4 500 méter: Lucz Anna/Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra
Férfi kenu:
C-1 1000 méter: Adolf Balázs; Fejes Dániel
C-2 500 méter: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán
Női kenu:
C-1 200 méter: Takács Kincső; Kiss Ágnes
C-2 500 méter: Kiss Ágnes, Nagy Bianka
Technikai tartalékok: Kurucz Levente, Opavszky Márk, Szántói-Szabó Tamás, Bragato Giada, Balla Virág, Benkucs Kíra, Kollár Kristóf, Lucz Anna/Pupp Noémi