Pardi Roland nyerte vasárnap az OB I.-es biliárdosok második szeparált egyéni versenyét. A hódmezővásárhelyi játékos már az első fordulóban is finálét vívott, de akkor alulmaradt a mezőberényi Kiss Lászlóval szemben, akinek ugyancsak meghatározó szerepet jutott ezen a napon is.
Szeptember 29.-én 41 játékos sereglett össze Szeghalomba, a Tildy utcai új biliárdszalonba, ahol a négy állomásból álló sorozat második versenyét rendezték. A versenyzők 4 darab négyes és 5 darab ötös csoportba lettek elosztva. Körmérkőzést követően a legjobb 32 játékos jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A végig magas színvonalú versenyen kiemelkedett Pardi Roland és a békéscsabai Turi Zoltán, akik veretlenül meneteltek a döntőig. A finálét végül az egész nap folyamán szenzációsan játszó Pardi Roland nyerte, aki ezzel az összetett pontversenyben is átvette a vezetést Kiss Lászlótól. A berényi biliárdos ezúttal az elődöntőig vette sikerrel az akadályokat, ott megtorpant, de a harmadik helyezettnek járó díjat végül bezsebelte az okányi Marcsó Károllyal szemben.
Végeredmény: 1. Pardi Roland (DABE I. Hódmezővásárhely), 2. Turi Zoltán (Jóbarát BK Wolf Team), 3. Kiss László (Agrimill-Szikora BK Mezőberény), 4. Marcsó Károly (Okányi BK Fair Play).