Pardi Rolandé az év első trófeája

Az első négy helyezett (balról): Bánki-Horváth Tibor, Pardi Roland, Ungor István és Vári László

A hódmezővásárhelyi Pardi Roland sikerével zárult az újév első magyarbiliárd versenye Gyomaendrődön, ahol szombaton és vasárnap 64 játékos gyűrte egymást a szokásos Holler Kupa egyéni viadal keretében.

Az első napon két 32-es csoportban folytak a küzdelmek, a másnapi küzdelmekre azonban lefeleződött a mezőny. A vasárnapi program szintén csoport mérkőzésekkel indult, inden szekcióból az első két helyezett jutott tovább. A legjobb 16 között már egyenes kieséses rendszerre váltott a lebonyolítás, így alakult ki a végeredmény.
Végig színvonalas, remekül szervezett eseményen vehettek részt a játékosok. A döntőben a Dél-Alföldi Biliárd Egyesület két versenyzője, Pardi Roland és Bánki-Horváth Tibor csapott össze. A vásárhelyi biliárdosok remek találkozót vívtak, amely Pardi Roland sikerével zárult, a bronzmérkőzést pedig a mezőberényi Ungor István nyerte a szeghalmi Vári Lászlóval szemben.
A szervezők azt fontolgatják, hogy jövőre több hétvégére írják ki az eseményt, mivel 11 játékos nevezését nem tudták befogadni a túljelentkezés miatt.

Végeredmény: 1. Pardi Roland (DABE), 2. Bánki-Horváth Tibor (DABE), 3. Ungor István (Berényi BK), 4. Vári László (Szeghalmi Safi BK).