
Csaknem négy és félszáz úszó állt rajtkőre – 1527 rajtot teljesítve – a hét végén a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában 12. alkalommal kiírt Gyarmat Kupa viadalon. 29 egyesület indított versenyzőt, köztük a három romániai klub részvétele nemzetközi szintre emelte a kétnapos eseményt.
Beindult a pezsgés a Békés vármegyei sportolók körében is, ugyanis szűkebb pátriánkból öt klub nevezte fiataljait.
Lévén kupaviadal, ezúttal is hirdettek pontversenyt is, amelyben a Szegedi Úszó Egylet végzett az élen 886 egységgel, megelőzve a házigazdák két klubját, a NICS-Hódmezővásárhelyi SÚVC-t (685) és a Hód Úszó SE-t (581). A Békéscsabai Előre Úszó Klub a negyedik helyen zárt (502), a Gyulai Várfürdő tizedik (179), a Békési Úszó Klub Egyesület 14. (137), az Orosházi Úszó Egyesület 27. (25), a Tótkomlósi Úszó Egyesület 28. (6).
Ami pedig az éremtáblázatot illeti, a dobogó első három helyén a pontverseny győztesei végeztek. Itt a békéscsabaiak ugyancsak negyedikek lettek, termésük: 17 arany-, 18 ezüst- és 13 bronzérem. Őket szorosan a gyulaiak követték (12, 2, 1). A békésiek a 17. helyen fejezték be (3, 7, 5), az orosháziaknak két bronzérem jutott.
Vármegyei győztesek: Abrudán Gábor, Fekete Tamás, Gajda Anna, Szász Máté (Gyula), Göndör Petra, Holland Regő, Kis Norbert, Pásztor Gyula (Békés), Ádász Nándor, Baráth Martina, Gubény Noémi, Gyucha Csenge, Gyuricza Kíra, Juhász-Németh Máté, Keresztúri Zsombor, Kovács Péter, Matuz Eszter, Papp Hanna, Tamási Levente, Tóth Bence (Békéscsaba).
Jávor Péter